"Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel" (Zsolt 29,11).
Dávid megénekli, mint hallotta az Úr hangját a mennydörgésben és látta erejét a szélviharban. A vihar utáni csendben, miután megtapasztalta Isten eget-földet megrázó erejét, boldogan hirdeti, hogy az Úr erőt fog adni népének. Ő, aki biztosan röpíti a villámcsapásokat, sasszárnyon hordozza megváltottait. Ő, aki hangja erejével megrázza a földet, megrettenti hívő gyermekei minden ellenségét, és békességet ad az övéinek. Miért vagyunk gyöngék, amikor Isten erejéhez menekülhetünk? Miért vagyunk nyugtalanok, amikor az Úr békessége a miénk? Jézus Krisztus, a hatalmas Isten a mi erőnk: öltözzük fel Őt, és így induljunk a szolgálatba. Az Úr Krisztus a mi békességünk: csendesedjünk el és találjuk meg benne nyugalmunkat, és legyen vége félelmünknek. Milyen nagy áldás, hogy Ő lehet a mi erőnk és békességünk most és mindörökké!
Az az Isten, aki szelek szárnyán repül a viharban, uralkodik nyomorúságaink viharai felett is és hamarosan békés napokat küld. Megerősít életünk viharaiban, és örömteli dalt ad a szép időkben. Kezdjük máris énekkel magasztalni Istenünket, aki erőnk és békességünk. Félre a sötét gondolatokkal! Higgyünk és reménykedjünk!