"... népem pedig jóllakik javaimmal - így szól az ÚR" (Jer 31,14).
Figyeljünk a két birtokra: Az én népem az én javaimmal. Tehát azok laknak jól Isten javaival, akik az Ő népéhez tartoznak. Isten szereti őket, mert ők is szeretik Istent. Istenüknek nevezik Őt, Ő pedig népének hívja őket. Isten örömmel a magáénak vallja népét, népe pedig örömmel vallja, hogy Istenhez tartozik. Kölcsönös boldogító kapcsolat áll fenn Isten és népe között.
Ezek az emberek "jóllaknak". Ez igen nagy dolog. Az emberek között nagyon kevés a megelégedett, bármilyen is a sorsuk. Mohók, sóvárak, és szüntelenül azt kiáltják: még többet! Csak a megszentelődött lélek megelégült lélek. Akik megtérnek, megelégülnek.
Nem csoda, ha Isten népe "jóllakik" az Úr "javaival". Az Ő ajándéka jósága, amelybe nem keveredik semmiféle önzés. Ő korlátlanul ajándékoz, kárhoztatás nélkül irgalmaz, változatlanul szeret, fenntartás nélkül szívén hordoz. Ha Isten jósága nem elégít meg minket, akkor ugyan mi más lenne erre képes? Ha pedig még mindig zúgolódunk, bizonyára olyan kívánság van bennünk, amelyről Isten bölcsessége és szeretete tudja, hogy azt nem szabad teljesítenie.
Uram, én meg vagyok elégedve. Legyen áldott érte a Te neved!