"Mert nem örökké perlek, és nem vég nélkül haragszom, hiszen elalélna előttem a szellem és a lélek - az emberek -, akiket én alkottam" (Ézs 57,16).
Mennyei Atyánk tanítani akar minket, nem elveszíteni. Velünk való perlekedése mögött szerető szándéka rejlik. Nem akar mindvégig haragos lenni irántunk. Mi csak azért gondoljuk, hogy hosszasan fenyít minket, mert rövid a türelmünk. Atyánk irgalma örökké tart, de perlekedése nem. Olykor igen hosszúnak és kimerítőnek tűnik az éjszaka, de végül felvirrad a hajnal. Mivel Atyánk perlekedése csak egy bizonyos ideig tart, haragja is, amely a perlekedésre indította, csak rövid ideig marad meg. Az Úr túlságosan szereti választottait ahhoz, hogy vég nélkül tudna haragudni rájuk.
Ha Urunk mindig olyan keményen bánna velünk, ahogyan azt olykor teszi, reményt vesztetten, kábultan és nyomorultul elpusztulnánk. Ne veszítsd hát el reménységedet, én lelkem! Az Úr hamarosan véget vet a fenyítésnek. Tarts ki benne, hiszen az Úr tart téged és átsegít rajta. Atyád, aki ilyennek teremtett, tisztában van azzal, hogy milyen gyenge vagy és milyen keveset tudsz elviselni. Hogyne bánna gyengéden azokkal, akiket olyan törékenynek teremtett. Ezért ne rémítsen meg a keserves jelen, mert boldog jövő virrad még rá. Az gyógyít meg, aki megfenyített, és jelenlegi haragját, meglátod, az irgalom bősége követi majd.