"Akik könnyezve vetnek, ujjongva aratnak majd!" (Zsolt 126,5).
A sírás a magvetés idejéhez tartozik: könnyel öntözzük szántóföldünket. Az aggodalom könnyeitől felázott talajból így annál korábban kel ki a mag. Az imádságos könnyek sója olyan ízt ad az elvetett magnak, amely megvédi a férgektől. A komoly meggyőződésből hirdetett igazság kétszeresen élő igazság az emberek számára, ezért ne szakítsuk félbe magvetésünket, amikor sírunk, inkább kettőzzük meg erőfeszítésünket, hiszen éppen ilyenkor van itt az alkalmas idő.
Nem a nevetés jellemzi a mennyei magvetést, sokkal inkább a lelkek iránt érzett őszinte aggodalom. Így kell hirdetnünk az evangéliumot, nem felületes könnyedséggel. Ismeretes, hogy sokan, akik könnyű szívvel mentek a háborúba, odavesztek. Sokszor ugyanez érvényes a könnyűszerrel végzett szellemi magvetésre is.
Jöjj hát, én lelkem, vesd csak tovább a magot sírással, mert lásd, Isten örvendező aratást ígér számodra. Te magad fogod learatni munkád gyümölcsét. Olyan bőséges lesz aratásod, hogy ujjongani fogsz örömödben, ha meglátod. Mikor szemedet elhomályosítják az ezüst könnyek, gondolj az arany gabonára. Tudj hát örvendezni a jelen bajlódásai és csalódásai közepette, hiszen az aratás bőségesen kárpótol majd mindezért!