„De megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat" (2Krón 7,14).
Tévelygő emberek vagyunk, még ha az Úr nevét viseljük is. Milyen nagy kegyelem, hogy az Úr mégis kész megbocsátani nekünk. Ezért valahányszor vétkezünk, siessünk Isten kegyelmének trónusához és kérjük bocsánatát.
Meg kell aláznunk magunkat. Hát nem szégyen ránk nézve már az is, hogy újra és újra vétkezünk, pedig Isten annyi szeretetet árasztott már ránk? - Ó Uram, porig hajolunk meg előtted, és megvalljuk, nagyon hálátlanok voltunk. A bűn gyalázatos dolog, de hétszeresen gyalázatos, ha olyanok követik el, akik kegyelmedet már annyiszor megtapasztalhatták, mint mi.
Azután könyörögnünk kell irgalomért, megtisztulásért, a bűn hatalmából való megszabadulásért. Ez a kívánság kell, hogy vezessen, amikor keressük az Úr orcáját. Isten vétkeink miatt hagyott magunkra minket, kérnünk kell, hogy térjen vissza hozzánk. - Ó Uram, tekints reánk Fiadban, Krisztus Jézusban, és fogadd el kegyelmesen szolgáidat!
Ugyanakkor el kell fordulnunk a bűntől, mert Isten nem fordulhat újra felénk, ha mi nem szakítunk a bűnnel.
Mindezek után beteljesedhet a háromszoros ígéret: Isten meghallgat, megbocsát, meggyógyít.
Atyánk, kérünk, add, hogy megértsük ezt most, hogy beteljesülhessen rajtunk ígéreted.