„E nép egyedül fog lakni, nem számítja magát a nemzetek közé" (4Móz 23,9).
Ugyan ki szeretne pogányok között lakni úgy, hogy közéjük számláltassék? Hiszen még nekünk is, akik magukat keresztyéneknek mondók között élünk, sokszor olyan nehéz közöttük teljes odaadással szolgálni az Urat. Akkora a keveredés, hogy az ember sokszor szeretne valahol magányosan élni.
Az az Úr nyilvánvaló akarata, hogy népe más úton járjon, mint a világ fiai, és az övéi határozottan és félreérthetetlenül különbözzenek a világtól. Isten megváltott és elhívott bennünket, és szellemi életünk alapján lényegesen különbözünk a világ fiaitól. Semmi keresnivalónk tehát a „hiúság vásárában" és a „romlottság városában". Helyünk a keskeny úton van, amelyen minden igazi zarándoknak az Urat kell követnie.
Ez adjon nekünk békességet, amikor a világ kinevet vagy megvet bennünket, sőt, segítsen abban, hogy egyenesen örömmel tudjuk elfogadni a gúnyt, mint ami Istennel való szövetségünk velejárója. Nevünk egy másik könyvben van felírva, nem ugyanazon magból valók vagyunk, a mi otthonunk máshol van, mint ahol ők laknak, nem ugyanazon úrnak szolgálunk. Ezért érthető, hogy a világ megvet bennünket, és nem számlál saját fiai közé. Ha egyszer már bizonyosak vagyunk afelől, hogy Isten a megváltottak közé sorolt bennünket, akkor nem bánjuk többé, ha a világ különcnek tart és magányosságra kárhoztat bennünket.