„Ha az Úrnak úgy tetszett volna, hogy megöljön bennünket, nem fogadott volna el a kezünkből égőáldozatot és ételáldozatot, nem láthattuk volna mindezt, és nem hallhattunk volna most ilyent" (Bír 13,23).
Isten tetteit valóban ennyire jól kell értenünk és értelmeznünk. Itt a látható történésekből egy asszony helyesen következtetett Isten szándékára. Nem valószínű, hogy az Úr azt jelentette volna ki Mánóahnak és feleségének, hogy fiuk fog születni, ha meg akarta volna ölni őket. Az asszony helyesen érvelt, és érveléséből mi is tanulhatunk.
Mennyei Atyánk elfogadta a golgotai nagy áldozatot és kijelentette, hogy az kedves a számára. Hogyan akarhatna hát most megölni minket? Mire való lett volna az engesztelő áldozat, ha a bűnösnek mégis meg kell halnia? Nem kell meghalnia! Jézus Krisztus áldozatát elfogadta az Atya, és ezzel minden félelmünknek vége kell legyen.
Az Úr megmutatta nekünk, hogy kiválasztott és elfogadott bennünket, közösségünk lehet Krisztussal, szeretett Fiával, akivel eljegyzett bennünket: hogyan is pusztíthatna el mindezek után? Ígéretei annyira telve vannak áldással, hogy azokból bizton következtethetjük, hogy az örök életre meg fog tartani minket. Ha elvetne bennünket, hogyan teljesíthetné be a velünk kötött örök szövetséget? Mindaz, ami a múltban történt, biztosíték számunkra Isten hűségéről, a jövő pedig igazolni fogja, hogy ez így van. Nem fogunk meghalni, hanem örökké élni, mert megismertük Krisztust, és megláttuk a Szent Szellem világosságánál benne az Atyát. Mivel ebben az életadó felismerésben részünk lehetett, részünk van az örök életben is.