„A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el" (Ézs 42,3).
Ha így van, akkor én is számíthatok Uram gyengéd bánásmódjára. Nem vet el engem, pedig még a legjobb állapotomban is gyenge, törékeny és olyan értéktelen vagyok, mint egy nádszál. Valaki azt mondta nekem: „Mit sem érsz a szememben!" Ez nem volt valami gyöngéd kijelentés, de igaz volt. Még annyit sem érek, mint a folyami nád, mert az legalább nem lógatja a fejét. Én viszont megtörtem, nagyon is megtörődtem. Szívem nem muzsikál, valahol elszállt belőlem a zene, a dallam. De Krisztus nem tör össze, és ha ő ezt nem teszi meg, akkor mit bánom én, ha mások próbálnak összetörni. - Ó, én kegyelmes és irgalmas Uram, védelmedbe menekülök és elfelejtem minden bánatomat.
Talán illik rám a „füstölgő mécses" hasonlata is, ez csak füstöl, de már nincs fénye. Attól tartok, nem vagyok senkinek hasznára, csak bosszúságára. Félek, hogy az ördög elfújta lángomat, otthagyott füstölögve, és az Úr csakhamar rámteszi a gyertyaoltó kupakot. De mégsem: hiszen a törvény alatt is csak megtisztogatták, de nem oltották ki a mécsest. Akkor hát az Úr sem olt ki engem: ez a reménységem.
Uram, légy hozzám kegyelmes, tisztogass meg, gyújtsd meg bennem újra a világosságot, hogy áraszthassam dicsőséged fényét!