„Még a haragvó emberek is magasztalni fognak téged, haragjuk maradékát is megfékezed" (Zsolt 76,11).
A gonoszok mind haragszanak. Haragjukat el kell szenvednünk, mert elhivatásunk jele az. Ha e világból valók volnánk, a világ szeretne minket, de mert nem tartozunk e világba, a világ gyűlöl minket. Az a vigasztalásunk lehet azonban, hogy az emberek haragja is csak Isten dicsőségét növeli. Amikor a gonoszok haragjukban megfeszítették Isten Fiát, akaratlanul is az Úr szándékát teljesítették, és ugyanezt teszik még ma is számtalan esetben az Istentől távol élő emberek. Szabadoknak vélik magukat, pedig anélkül, hogy tudnák, mint láncravert elítéltek, a Mindenható terveit hajtják végre.
A gonoszok csalárdsága nem fog győzedelmeskedni. Öngyilkos módon saját vesztükre cselekszenek, cseleiket saját maguk hiúsítják meg. Semmi olyan nem származik haragjukból, ami igazán árthatna nekünk. Mikor a mártírokat égették, a máglya felszálló füstje az igaz hívők ellenségeire hozta a legnagyobb szégyent.
Az Úr már szájkosarat és láncot vetett minden fenevadra, Ő tartja féken az ellenség dühösködését. Olyan mint a vízimolnár, aki a folyó áradatának nagy részét visszatartja, és csak annyi vizet enged folyni, amennyi a kerék forgatásához szükséges. Ne sóhajtozzunk tehát, hanem énekeljünk. Akármilyen hevesen fúj is a szél, Istennél mégis minden rendben van.