„Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer" (Péld 28,13).
Íme, ez az irgalom útja a megtérő bűnösnek. Fel kell hagynia bűnei takargatásával. Ne próbálja kicsinyíteni bűnét, és ezzel letagadni azt, vagy képmutatóan elpalástolni tettét. Ne is dicsekedjék bűnével, hogy ezáltal igazolja hamisságát, de ne is tegyen feltűnően bűnvallomást csak azért, hogy ebben másokkal versenyezzen.
Ha valamiben bűnösnek érzem magam, valljam meg és hagyjam el bűneimet. E kettőnek együtt kell megtörténnie. A bűnvallást becsületesen kell végeznem, magának az Úrnak kell megvallanom. Ismerjem el bűneim gonosz voltát és azt, hogy mennyire undorodom tőlük. Ne okoljak a hibáimért másokat, ne a körülményeimet kárhoztassam, se ne panaszkodjam természettől való gyöngeségemre. Akarjak tiszta vizet önteni a pohárba, nevezzem bűnnek a bűnt. Nem nyerek irgalmat addig, amíg ezt meg nem tettem.
Azután fel kell hagynom a gonoszsággal: a bűn beismerését követően egyszer s mindenkorra meg kell tagadnom a felismert bűnt. Nem hódolhat a Király előtt az, aki megmarad lázadónak. Nemcsak a bűnös szokásokat kell elhagynunk, hanem kerülnünk kell ezután minden olyan helyet, társaságot, foglalkozást és könyvet, amely erre a bűnre csábíthat minket. Nem a bűnvallásért, nem is önmagunk megjobbulásáért nyerünk bocsánatot, de ezek segítenek bennünket abban, hogy megértsük, mit is jelent Krisztus vére által bűnbocsánatot nyerni.