„És amit csak kértek majd az én nevemben, azt megteszem, hogy dicsõítsék az Atyát a Fiúért" (Jn 14,13).
Nem minden hívõ tanult még meg Krisztus nevében imádkozni. Az imádságnál pedig nagyon fontos, hogy ne csak Krisztus érdeméért kérjünk valamit, hanem az Õ nevében, mintegy Tõle nyert felhatalmazással is kérjünk dolgokat. Bizonyára nem fogunk hiábavalóságokat kérni, ha Krisztus nevében könyörgünk, mert ezzel gonoszul káromolnánk áldott nevét. Csak úgy merjük odatenni imánk végére a nevét, ha igaz ügyért könyörgünk. Ilyenkor viszont bizonyosak lehetünk, hogy Isten meghallgat minket.
Imáink akkor érik el leginkább céljukat, ha általuk az Atya megdicsõíttetik a Fiúban. Így dicsõül meg igazsága, hûsége, hatalma és kegyelme. A Krisztus nevében mondott imádság meghallgattatása kifejezi az Atya Krisztus iránti szeretetét, és azt a nagy tisztességet, amellyel Fiát felruházta. Krisztus és az Atya dicsõsége olyan szorosan összefonódik, hogy míg a kegyelem az egyiket dicsõíti, a másikat is magasztalja. A folyót bõvizû forrása teszi híressé, a forrást pedig a folyó miatt becsülik, amely belõle fakad. Ha imádságaink beteljesülése szégyent hozna az Úrra, nem imádkoznánk, mivel azonban imáink Õt dicsõítik meg, szüntelenül imádkozunk annak drága nevében, akiben Isten és az Õ népe gyönyörködik és akivel közösségünk lehet.