„És megalázom emiatt Dávid utódait, bár nem örökké" (1Kir 11,39).
Isten fegyelmezi az övéit, mégpedig elég szigorúan (azért), hogy az engedetlenség mint nem kívánt rossz és mint keserű tapasztalat álljon mindig előttünk. Salamont idegenből hozott feleségei tévútra vitték, elkezdett ő is idegen isteneket imádni, és ezzel súlyosan megsértette atyái Istenét. Isten nem hagyta ezt büntetlenül. Büntetése az volt, hogy Salamon fia már nem uralkodhatott egész Izráelen. A tizenkét törzs közül tíz elszakadt az országtól, és külön vetélytárs államot alapított. Súlyos megpróbáltatást jelentett ez Dávid házának, tudhatták, hogy közvetlenül Isten kezéből jött mindez, és csakis az ő hitetlen magatartásuk az egész helyzetnek az oka. Isten nem huny szemet az övéinek bűnei fölött. Fájdalmasan megbünteti legkedvesebb szolgáit is, ha azok eltérnek a teljes engedelmesség útjáról. Talán most éppen minket fenyít emiatt. Ha így van, kiáltsunk Hozzá alázatosan: - Ó Uram, mutasd meg, miért fenyítesz most engem!
Milyen drága vigasztalás van az igerész második felében: „nem örökre" aláz meg! A bűnért járó büntetés örök, de az Isten gyermekét sújtó atyai fenyítés csak egy ideig tart. A betegség, szegénység vagy csüggeteg szellem mind elmúlnak, ha a kívánt céljukat elérték. Gondold csak meg: nem a törvény, hanem a kegyelem ideje alatt élünk. A vessző megedz minket, de kard nem ölhet meg. Jelen megpróbáltatásaink megtérésre kell hogy indítsanak, hogy meg ne haljunk a gonosztevőkkel együtt.