„Te pedig menj a vég felé! Elpihensz majd, de föltámadsz kijelölt sorsodra a végső napon!" (Dán 12,13).
Nem értünk minden próféciát, mégis örömmel, és nem viszolyogva fogadjuk azokat. Atyánk döntései között egy sincs olyan, amelytől gyermekeinek meg kellene ijedniök. Még ha a pusztító utálatosság kerül is uralomra, az igazi hívő akkor sem fog beszennyeződni, sőt megtisztul és megérlelődik a próbák között. Még ha az egész föld lángba borul is, a választottakon a tűznek még a szaga sem lesz érezhető. Ha az elemek felbomlanak és minden összeomlik is a földön, az Úr Isten akkor is megőrzi az övéit.
Kötelességünket nyugodt elszántsággal teljesítve, a küzdelmekkel bátran szembenézve és a szenvedések között béketűréssel haladjunk előre utunkon, ne térjünk le róla, se ne álljunk meg tétován. Nemsokára véget ér; menjünk rajta, amíg a célt el nem értük.
Odaát nyugalom vár ránk. Minden bizonytalan e világon, de életünk alapja biztos. Isten szeretete szilárd: megnyugodhatunk benne, békessége folyamként árad ránk, nem apad el. Örök részünk van a mennyei Kánaánban, és ezt megkapjuk, akármi jöjjön is. Isten méltó osztályrészt ad mindazoknak, akik, mint Dániel, mernek az igazság és a szentség mellett dönteni. Még az oroszlánok vermébe vetve sem veszítjük el biztos örökségünket.