„Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak" (Mt 5,4).
A siralom völgyén át kell eljutnunk a Sionra. Azt hihetnénk, hogy a sírás és az áldás két ellentétes dolog, végtelenül bölcs Megváltónk azonban összekapcsolja a kettőt ebben a boldogmondásban. Amit pedig Isten egybeszerkesztett, ember azt el ne válassza. Aki sírni tud a bűn fölött - a saját bűnei és másokéi fölött -, az az Úr pecsétjét viseli, amelyet híveire tett. Amikor a kegyelem Szelleme kiárad Dávid házára vagy bármely más házra, akkor sírás van abban a házban, mert a szent sírásból fakad mindig a legnagyobb áldás. A sírók nemcsak valamikor a távoli jövendőben lesznek boldogok, hanem Jézus Krisztus szavai szerint már most is azok.
A bűneik felett síró embereket a Szent Szellem megvigasztalja, Krisztus értük kiontott vérével és a Szellem megtisztító erejével vigasztalja meg őket. Megvigasztaltatnak koruk és társadalmuk bűnei fölött érzett bánatukban is, mert bizonyosságot nyernek, hogy Isten meg fogja dicsőíteni magát, akármennyire is lázad ellene ez a világ. Megvigasztalja őket az a reménység is, hogy nemsokára teljesen megszabadulnak majd természeti emberüktől, és mindörökké az Úr dicsőséges jelenlétében élhetnek.