„Olyan lesz, mint egy nyáj, amelyet nem háborgat senki, legelésznek és heverésznek" (Zof 3,13).
Tegnap gondolataink a „szegény" és „nincstelen" népnél jártak, amelyet az Úr mint élõ magot hagyott egy halott világban. A próféta azt mondja, hogy ez a nép „nem cselekszik hamisan" és „nem beszél hazugul". Ennek a népnek nem volt sem rangja, sem gazdagsága, ami megtarthatta volna, de azokat a fegyvereket sem tudta használni, amelyekben a gonoszok annyira bíztak: ez a nép bûnös vagy csalárd módon sem tudta magát védelmezni.
Hát akkor? Elpusztulnak? Semmiképpen! „Legelésznek és heverésznek", és nemcsak védettek a veszedelemtõl, de nem is ismerik a gonosztól való félelmet. A juhok igen gyönge teremtmények, a farkas pedig félelmetes ellenség. Mégis a juhok vannak többen, mint a farkasok, ügyük mindig gyõzelmes, míg a farkasoké egyre csak hanyatlik. Egy napon a juhnyájak megtöltik a földet, de nem marad egy farkas sem, mert a juhoknak van pásztoruk, aki gondoskodik róluk, védi õket és békességet ad nekik. Nem lesz „senki", sem emberi, sem ördögi formában, „aki háborgassa õket". Mert ugyan, ki riaszthatná meg az Úr nyáját, amikor közel van a Pásztor? Így hát kékességben lehetünk a zöld mezõkön, mert Krisztus lelkünk tápláléka és nyugalma.