„De meghagyom közöttetek maradékul a szegény és nincstelen népet, amely az Úr nevében keres oltalmat" (Zof 3,12).
Ha az igaz hit kihalóban van a gazdagok között, otthonra talál a világ szegényeinél, akik a hitben gazdagok. Az Úrnak ma is van hûséges népe. Én is közéjük tartozom? Talán éppen szomorú és szegény sorsuk miatt tanulnak meg az emberek bízni az Úr nevében. Akinek nincs pénze, kénytelen megtanulni hitbõl élni. Akinek a neve a saját szemében sem ér semmit, bölcsen teszi, ha más névben bízik, a legdrágábban, az Úréban. Istennek mindig van hívõ népe, és ez többnyire nyomorult és szegény nép. Akármilyen kevésre becsüli is õket a világ, az, hogy jelen vannak az emberek között, kimondhatatlanul nagy áldást jelenthet egy egész országra. Õk jelentik a „sót", amely megtartja ezt a romlandó világot. Ismét csak felmerül a kérdés mindegyikünk számára: Én is közülük való vagyok? Nyomorúságnak érzem a bennem és körülöttem levõ bûnt? Szellemileg szegénynek tartom magamat? Bízom az Úrban? Ez a fõ kérdés. Jézus Krisztus Isten jellemét, személyét, nevét jelentette ki; bízom benne? Ha igen, akkor Istennek célja van velem ebben a világban. Uram, segíts, hogy betölthessem azt!