„...meghallotta az Úr hangos sírásomat! Meghallgatta könyörgésemet az Úr, imádságomat elfogadta az Úr!" (Zsolt 6,9-10).
Ez az én tapasztalatom is. Pecsétet üthetek rá, hogy Isten ígérete igaz. Sok-sok alkalommal csodálatosan meghallgatta szolgája imádságát, és most is meghallgatja könyörgéseimet, nem fordítja el fülét tõlem. Áldott legyen érte szent neve!
Annyi bizonyos, hogy a zsoltáros bizalmában rejtõzõ ígéret nekem is szól. Hadd tegyem magamévá hittel: „imádságomat elfogadta az Úr". Elfogadja, nem felejti el, és úgy és akkor teljesíti majd, ahogy és amikor szeretõ bölcsessége ezt a legjobbnak tartja. Szegényes kis imámat a nagy Király elé viszem, Õ pedig meghallgat, és kegyelmesen elfogadja kérésemet. Ellenségeim nem hallgatnak meg, de az én Uram meghallgat. Azok kigúnyolják könnyes imáimat, de az én Uram nem. Õ meghallgatja és szívén viseli könyörgéseimet.
Micsoda fogadtatás ez nekem, szegény bûnösnek. Mi elfogadjuk Krisztust, az Úr pedig - Fia érdeméért - elfogad minket és imáinkat. Áldott legyen ez a drága név, amely szabad utat biztosít imáinknak még az arany kapun át is.
Uram, taníts engem imádkozni. Hiszem, hogy meghallgatod könyörgésemet. Ámen.