„De Izráel fiaira a kutya se ölti ki a nyelvét, sem emberre, sem állatra. Ebbõl tudjátok meg, hogy különbséget tesz az Úr Egyiptom és Izráel között" (2Móz 11,7).
Hát Isten még a kutyák nyelvén is uralkodik? Vissza tudja tartani az ebet az ugatástól? Igen, így van. Meg tudja akadályozni, hogy az egyiptomi kutya Izráel nyájának egyetlen bárányát is zavarja. Ha pedig Isten elhallgattatja a kutyákat, a kutyatermészetû embereket és a pokol kapujának nagy kutyáját, akkor járjuk félelem nélkül utunkat.
Még ha engedi is, hogy a kutya a nyelvét nyújtsa ránk, azt megakadályozza, hogy megharapjon. Csaphatnak félelmes lármát, de nem árthatnak nekünk. Míg azok ugatnak, mi magasztaljuk Isten hatalmát és jóságát. Milyen édes ez a belsõ csend! Milyen jó dolog ellenségek között járni, ha Isten parancsolta nekik, hogy velünk békességben legyenek. Ahogy Dániel is sértetlenül volt a barlangban a fenevadak között.
Bárcsak igaz lenne ma rám nézve is Istennek ez az Izráelhez szóló szava. Zavarnak az „ebek"? Elmondom az Úrnak:
Uram, ezek nem hallgatnak csendesítõ szavamra. Szólj rájuk hatalmaddal, és akkor meghunyászkodnak. Adj nekem békét, Uram, és mutasd meg világosan karod erejét, hogy lássam a különbséget, amelyet köztem és a hitetlenek közt teszel.