„Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap múlva visszanyered azt!" (Préri 11,1).
Nem szabad elvárnunk, hogy azonnal jutalmat kapunk minden jóért, amit tettünk. Még kevésbé szabad csak ott és olyanokért fáradoznunk, akiknél biztosak lehetünk fáradozásunk jutalmában. Az egyiptomiak a Nílus vizébe vetnek, ami tiszta vetõmagtékozlásnak látszik. Egy idõ után azonban leapad a víz, a rizs vagy más vetõmag a termékeny iszapba süllyed, és hamarosan kihajt a vetés. Tegyünk ma jót a hálátlanokkal és a gonoszokkal! Tanítsuk a felületeseket és a csökönyöseket! Az állhatatlan külsõ mögött termékeny lehet a talaj. Soha nem hiábavaló a munkánk, ha az Úrban végezzük.
A mi dolgunk csak az, hogy „kenyerünket a vízre vessük", az ígéret beteljesítését bízzuk Istenre: „megtalálod azt". Õ nem engedi, hogy ígéretében csalódjunk. Az evangélium, amelyet hirdettünk, él, és egyszer majd meghozza termését. Talán nem hamarosan, de meglesz az aratása annak, amit elvetettünk. Türelemmel kell lennünk, hiszen az Úr is türelmes. „Sok nap múlva", mondja az Írás, de ha számos esetben hónapok és évek lesznek a napokból, az ígéret akkor is áll. Ez az Ige tehát parancs, amelyhez ígéret is fűzõdik: engedelmeskedjünk a parancsnak, és kapaszkodjunk hittel az ígéretbe.