A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot!" (Jn 16,33).
Igazak Urunk szavai, a világon nyomorúságunk van. Kétségkívül nekem is részem van benne. A cséphadaró még nincs szögre akasztva és nem is lesz, amíg a szérű földjén fekszem. Hogyan is érezhetném otthon magam az ellenség földjén, hogyan örvendezhetnék, amíg száműzött vagyok, hogyan lehetnék kényelemben a pusztaságban? Ez nem az én nyugalmam helye. Ez a tüzes kemence világa, a kohóé és a kalapácsé. Bizony, tapasztalataim megerősítik az Úr szavának igazságát.
De Ő kér: „Bízzatok!", mert tudja, milyen hajlamos vagyok a levertségre. A megpróbáltatásban szellemem könnyen elcsügged. De nem engedhetem, hogy erőt vegyen rajtam ez az érzés. Ha az Úr arra kér, hogy bízzam, nem szabad levertnek lennem.
Mivel bátorít az én Uram? Győzelmével! Azt mondja: „Én legyőztem a világot!" Az Ő harca sokkal keményebb volt, mint az enyém. Én „még nem állottam ellen egészen a vérig" (Zsid 12,4). Miért kételkedem hát a győzelemben? Lásd - én lelkem -, az ellenség egyszer már legyőzetett. Legyőzött ellenséggel harcolsz. Ó, te világ, tudd meg, hogy az Úr Jézus legyőzött, és kegyelme segítségével én is legyőzlek. Ezért bízom, és dicséretet énekelek győztes Uramnak.