"Ha Isteneteket, az Urat szolgáljátok, akkor megáld kenyérrel és vízzel" (2Móz 23,25).
Milyen áldott ígéret! Istent szolgálni már önmagában is gyönyörűség. Ráadás még az a kiváltság is, hogy minden dolgunkon megnyugszik az Úr áldása! Ha mi magunkat az Úrnak szenteljük, a leghétköznapibb dolgunk is áldott lesz. Urunk Jézus vette a kenyeret és megáldotta, mi is áldott kenyeret eszünk. Jézus Krisztus megáldotta a vizet, sőt borrá változtatta. A víz, amelyet iszunk, sokkal jobb nekünk, mint az ellenségeinket megvidámító bor: minden cseppje áldás. Az Úr áldása van Isten emberén mindenben, és rajta is marad mindig.
Mit számít, ha csak kenyerünk és vizünk van, de áldott az a kenyér és az a víz! Kenyerünk és vizünk viszont mindig lesz. Ez benne van az áldásban, hiszen meg kell lenniük, hogy Isten megáldhassa. "Kenyerét megkapja, vize állandóan van" (Ézs 33,16). Ha Istennel ülünk asztalunkhoz, akkor nemcsak kérjük, hanem birtokoljuk is áldását. Nemcsak úrvacsorai kenyerünket, hanem a családi asztalunkon levőt is megáldja. Akik Őt híven szolgálják, azokat Ő is hűséggel szolgálja. Ezt az asztali áldást nem érdemeinkért kapjuk, hanem kegyelemből. Valójában háromszoros itt a kegyelem, megadja nekünk a kegyelmet, hogy szolgáljuk Őt, azután a kegyelmet, hogy kenyerünk lehet, végül azt a kegyelmet, hogy áldott kenyeret ehetünk.