"Mert így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat" (Ez 34,11).
Ezt először akkor teszi meg, amikor választottai még tévelygő juhok, akik nem ismerik sem a Pásztort, sem a karámot. Milyen csodálatosan meg tudja találni az Úr választottait! Jézus Krisztus a hatalmas Pásztor, aki megkeres és megment. Bár sokan azok közül, akiket az Atya neki adott, szinte a pokol kapujáig tévelyednek el, az Úr megtalálja és kegyelmesen magához vonja őket. Minket is megkeresett: legyünk hát jó reménységben azok felől, akikért imádkozunk, mert őket is meg fogja találni.
Azokat is keresi az Úr, akik már a nyájhoz tartoznak, de eltévelyedtek az igazság és szentség mezejéről (útjáról). Talán súlyosan tévelyegnek, bűnbe keveredtek vagy megkeményedtek. Az Úr azonban, aki az Atya előtt felelős értük, mégsem engedi őket olyan messze távolodni, hogy elvesszenek. Gondviselése és kegyelme követi őket az idegenbe, a szegénységbe, a szellemi sötétségbe és a kétségbeesés mélységeibe is. Egyet sem veszít el azok közül, akiket az Atya neki adott. Az Úr Jézus számára szent elkötelezettség, hogy megmentse az egész nyájat, annak minden tagját kivétel nélkül. Milyen drága ígéret ez számomra, ha most éppen így kell kiáltanom: "Bolyongok, mint az eltévedt juh" (,Zsolt 119,176).