"... én szolgám vagy te, Izráel, nem feledkezem meg rólad!" (Ézs 44,1).
Urunk nem feledkezik meg szolgáiról, nem szűnik meg szeretni őket. Nem csupán egy időre az övéi, hanem véglegesen. Tudta, mi lesz belőlük, amikor elhívta őket. Eltörölte bűneiket, mint a felhőt, és bizonyosak lehetünk, hogy nem veti el őket már (egyszer) eltörölt bűnökért. Istenkáromlás lenne, ha ezt képzelnénk.
Nem feledkezik meg róluk, szüntelen gondol rájuk. Ha Isten csak egy pillanatig nem gondolna ránk, az pusztulásunkat jelentené. Ezért bátorít: "Nem feledkezem meg rólad!" Az emberek elfeledkeznek rólunk. Akivel jót tettünk, ellenünk fordul: nincs "állandó lakhelyünk" az emberek ingatag lelkében. Isten azonban egyetlen hű szolgájáról sem feledkezik meg soha. Nem az köti hozzánk, amit mi teszünk érte, hanem amit Ő tett értünk. Túl régóta szeret és túl nagy árat fizetett értünk ahhoz, hogy elfeledkezhetnék rólunk. Jézus Krisztus úgy néz minket, mint akikért feláldozta saját magát, hogyan is tudna bennünket elfelejteni. Az Atya a Fiá(ban lát minket) menyasszonyát látja bennünk, a Szent Szellem pedig saját művét szemléli bennünk. Az Úr gondol ránk. Ma is segít és támogat minket. Ó, bárcsak soha ne feledkeznénk meg az Úrról!