"Vezetem majd a vakot olyan úton, amelyet nem ismertek" (Ézs 42,16).
Gondoljuk csak el: Ő a végtelenül dicsőséges Úr - mint a vakok vezetője. Micsoda határtalan együttérzés van ebben! A vak ember nem képes megtalálni az olyan utat, amelyet nem ismer. Még ha ismeri is az utat, akkor is nehezen tud menni rajta, de egy ismeretlen úton vezető nélkül nem tud járni. Természet szerint valamennyien vakok vagyunk, az üdvösség útját nem találjuk meg, csak ha az Úr rávezet bennünket. Ő vezérel mindaddig, amíg elérünk hozzá, hogy azután megnyissa szemünket. Mindnyájan vakok vagyunk a jövőnket illetően is: nem látjuk előre még azt sem, hogy egy óra múlva mi lesz velünk. Az Úr Jézus azonban vezet bennünket egészen utunk végéig. Áldott legyen az Ő neve!
Mi nem sejtjük, hogyan érkezhet szabadulás a számunkra. Az Úr azonban tudja, és vezet bennünket, amíg meg nem menekültünk minden veszedelemtől. Boldogok azok, akik a jó Pásztor kezébe teszik a kezüket, és teljesen rábízzák útjukat és önmagukat is. Az Úr mindvégig vezeti őket, és amikor végül hazaérnek a dicsőség honába és végigtekintenek majd az úton, amelyen Isten vezette őket, szívből jövő, őszinte hálaének tör majd ki belőlük nagy jótevőjük dicséretére.
Uram, vezess ma engem is, szegény vak gyermekedet a te utadon, mert én nem ismerem a helyes utat.