"... az alázatosoknak pedig kegyelmét adja" (Jak 4,6).
Az alázatos szív kegyelemre vágyik, és azt meg is kapja. Kiszolgáltatja magát a kegyelem szelíd uralmának, és ezért egyre nagyobb mértékben nyeri el azt. Az alázatos szívűek a völgyekben lakoznak, ahol a kegyelem folyói kanyarognak, és bőven isznak azokból. Hálásak a kegyelemért, dicsőítik érte az Urat, aki - önmagához híven - meg is adja azt nekik. Jöjj, kedves olvasóm, alázd meg magad! Légy kicsiny önmagad előtt, hogy az Úr naggyá tehessen! Talán így sóhajtasz: nem vagyok eléggé alázatos, de lehet, hogy ez már az igazi alázat szava. Vannak, akik büszkék arra, hogy mennyire alázatosak: ez a büszkeség egyik legrosszabb fajtája. Tehetetlen, gyámoltalan, méltatlan, kárhozatra méltó teremtmények vagyunk, minden okunk megvan az alázatra, ne legyünk beképzeltek és büszkék! Alázzuk meg magunkat az alázatosság elleni vétkeink miatt, hogy képesek legyünk az Úr irgalmát elfogadni. A kegyelem megtapasztalása tesz igazán alázatossá, és az alázatos ember aztán még több kegyelmet tud elfogadni. Hajoljunk meg Isten előtt, hogy felemelhessen! Érezzük magunkat szellemben szegényeknek, hogy Isten meggazdagíthasson! Legyünk alázatosak, hogy Istennek ne kelljen megaláznia, hanem kegyelméből felmagasztalhasson bennünket!