"Megaláztalak ugyan, de többé nem alázlak meg" (Náh 1,12).
A szenvedésnek van hatása! Isten küldi és Ő vet neki véget. Talán sóhajtva mondod: "Mikor lesz már vége?" De ne feledd, hogy minden bajunk teljesen megszűnik, ha egyszer véget ér a gyötrelmes földi élet. Ezért várj csendben, viseld türelmesen az Úr akaratát, amíg újra eljön.
Amíg így vársz, meglátod, mennyei Atyánk "összetöri a ránk nehezedő igát" (Náh 1,13), ha az már betöltötte rendeltetését. Ha kiverte belőlünk ostobaságainkat, nem ostoroz tovább. Ha pedig próbatétel végett küldte a szenvedést, hogy azáltal is Őt dicsőítsük, befejeződik a próba, amint az Úr dicsőségéről szóló bizonyságtételre fakaszt bennünket. Ezért ne is akarjuk, hogy vége legyen a szenvedésnek addig, amíg meg nem adtuk Istennek azt a dicsőséget, amely Őt illeti.
Talán már ma "nagy csendesség" lesz a részünk. Ki tudja, milyen hamar elcsitul a dühöngő vihar, és a sima tenger szelíd hullámain játszadoznak a tengeri madarak? A hosszas megpróbáltatás után a cséphadarót a szögre akasztják, a gabona pihen a csűrben. Lehet, hogy nemsokára éppen olyan boldogok leszünk, amilyen szomorúak most vagyunk. Az Úr könnyen nappalra válthatja az éjszakát. Aki a felhőket küldi, el is tudja oszlatni azokat. Ezért legyünk jó reménységgel: jobb idők következnek. Énekeljünk hát már előre egy boldog halleluját!