"Mert nem vet el örökre az Úr" (JSir 3,31).
Elvethet egy időre, de nem örökre. Az asszony levetheti ékszereit néhány napra, de nem feledkezik meg róluk, nem dobja ki azokat a szemétbe. Ugyanígy az Úr sem veti el azokat, akiket szeret; mert "szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig" (Jn 13,1). Egyesek úgy beszélnek a kegyelemben lételről és az abból való kiesésről, mintha mezei nyulak lennénk, akik üregeikből ki- és be futkosnak; pedig nem így van ez. Az Úr szeretete ennél sokkal maradandóbb és mélyebb szeretet.
Ő öröktől fogva kiválasztott minket és mindörökké szeretni fog bennünket. Úgy szeretett, hogy meghalt értünk, és mi bizonyosak lehetünk afelől, hogy szeretete soha el nem fogy. Dicsősége úgy összefonódik a hívők megmentésével, hogy soha többé nem vetheti el őket, ahogyan, mint a dicsőség királya, nem vetheti el tulajdon királyi palástját sem. Nem! Az Úr Jézus, mint a mi főnk, soha el nem veti tagjait, mint Vőlegény, soha el nem taszítja menyasszonyát.
Azt hitted, téged elvetett? Miért gondoltál ilyen gonoszat az Úrról, aki eljegyzett magának téged? Vesd el az efféle gondolatokat, és soha ne engedd, hogy befészkeljék magukat a szívedbe! "Az Isten nem vetette el az ő népét, amelyet előbb kiválasztott" (Róm 11,2).
"Gyűlölöm azt, aki elválik feleségétől" (Mal 2,16).