közbenjáró

Nem járhatsz közben másokért, ha nem hiszel a megváltás valóságában. Enélkül csak hiábavaló rokonszenvvé alacsonyul másokért való imádságod, és csak közömbösségedet erősíted. A közbenjárásban Isten elé viszed azt a személyt vagy körülményt, ami éppen a szíveden fekszik, amíg az Ő állásfoglalását azok iránt meg nem érted. A közbenjárás azt jelenti, "betöltjük, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek" (Kol 1,24). Ezért olyan kevés a közbenjáró. A közbenjárás úgy történik, hogy odaállok az illető helyére.

Nem elsősorban attól kell tartanunk, hogy Istenben való hitünk károsodik, hanem attól, hogy belső állapotunk kárt szenved. "Őrizzétek meg azért lelketeket és ne csalárdkodjatok" (Mal 2,16). Lelki-szellemi alkatunknak félelmetes hatásai vannak. Ez az az ellenség, amely bensőnkbe hatol és eltéríti gondolkozásunkat Istentől. Van olyan kedélyállapot, amelyet nem szabadna megtűrnünk magunkban.

A keresztyén munkásnak szent közbenjáróvá kell lennie; annyira azonosítania kell magát Urával és megváltásának valóságával, hogy a Krisztus teremtő élete szüntelenül tovább hathasson benne. Ez nem úgy történik, mint amikor egyik ember személyiségének az erejét átviszi a másikra, hanem Krisztus valóságos jelenléte által, ami áthatol az Ő szolgája minden életelemén.

Isten szentjeinek életében Isten irányítja a körülményeket is, semmi sem történik velük véletlenül. Isten gondviselése juttat téged ilyen körülmények közé, te meg sem érted miért, de Isten Szelleme érti. Azért visz olyan helyekre, azért juttat olyan körülmények és olyan emberek közé, hogy a benned lévő közbenjáró Szent Szellem sajátos módon intézkedhessék.

Sehol sem található az Újszövetségben panaszos, maga körül forgó, beteges imádság, amely mindenáron bizonygatni igyekszik, hogy "nekem van igazam". Maga az a tény, hogy igazolni próbálom magam Isten előtt, mutatja, hogy a váltság ellen lázadozom: "Uram, megtisztítom a szívemet, ha meghallgatsz; becsületesen élek, ha megsegítesz." Én nem tudok rendbe jönni Istennel, nem tudom az életemet tökéletessé tenni: csak akkor jöhetek rendbe Istennel, ha az Úr Jézus Krisztus váltságát ingyen ajándékként elfogadom. Elég alázatos vagyok-e, hogy elfogadjam?

Betöltöm-e ezt a belső szolgálatot? A közbenjáró imádság nem válik rejtett csapdává, nincs ott benne az elvakultság vagy a gőg veszedelme. Rejtett szolgálat ez, olyan gyümölcsöket hoz, amelyek által az Atya dicsőíttetik. Szellemi életemet egyetlen középpontba kell gyűjtenem: Uram váltságműve köré. Jézus Krisztus uralkodik-e egyre inkább életem felett? Ha életem középpontja és nagy mozgató ereje az Úr engesztelő áldozata, akkor életem minden szakaszán gyümölcsöt hoz neki.

Őrizkedj attól az elképzeléstől, mintha a közbenjárás személyes együttérzésünk Isten elé vitelét jelentené, kérve Őt, hogy tegye azt, amit kívánunk. Egyedül annak köszönhetjük, hogy Istenhez közeledhetünk, mert Urunk - helyettünk - azonosította magát a bűnnel. Örömmel beléphetünk a szentélybe "a Jézus vére által".

Miközben előrehaladunk a közbenjáró imádságban, rájövünk, hogy Isten iránti engedelmességünk másoknak többe kerül, mint gondoltuk. Az a veszély ilyenkor, hogy részvétből imádkozunk azokért, akiket Isten - imádságainkra felelve - fokozatosan egészen más légkörbe emelt. Istennel való élő összeköttetésünk megszűnik, valahányszor nem azonosítjuk magunkat Istennek mások iránti érdeklődésével, hanem visszaesünk az irántuk érzett részvétbe: a saját együttérzésünket és kíméletünket odatesszük az útba és ezzel Istent rendreutasítjuk.