Újszövetség

A MEGTÉRETLEN ember által uralt világrendszerben azok az érzelmek, amelyek belőle fakadnak, nyilvánvalóak. A gőgöt zavarhatják mások tettei. Ha ezen sokat tűnődünk, az irigységet, haragot, ingerültséget és gyűlöletet eredményez. A tettek vagy szavak, amelyek ezekhez az érzelmekhez kapcsolódnak, bizonyos esetekben végzetesek. Aki nem szereti az ő testvérét, a halálban marad - ez Istentől való eltávolodást jelent; a testvér gyűlölése egy és ugyanaz, mint a gyilkosság - minthogy a gondolat a tett atyja ezért őbenne nem lakik örök élet.

UTOLSÓ elmélkedésünk eljuttatott bennünket addig a pontig, hogy azok, akik igazságot gyakoroltak, Istentől születtek. Most meg kell néznünk valamit Isten családjának jellemvonásaiból és viszont, a gonosz családjáéból.

EBBEN a szakaszban az apostol az írott szolgálatáról beszél. Ezt mondja; „írok", „írtam", „nem írtam". Ezekben a megállapításokban világosan bemutatja írásainak célját: arra szolgáltak, hogy erősítsék azokat, akik ismerték az igazságot, és arra, hogy igazolja számukra Isten Igéjét. Nem arról volt szó, hogy valami újat hozzon elő, hanem arról, hogy megszilárdítsa azt, ami már ismertté lett előttük, akár fiatalok, felnőttek vagy érettek voltak a hitben; hogy azok tanítása, akik szemben álltak Krisztussal, ne fordíthassák el őket Őtőle, Aki megismerteti az Atyát.

Isten jelenlétében ül „az igaz Jézus Krisztus” (1 v) befejezett művének érdemében. Tökéletesen megelégíti az Atyát, és magára vállalta, hogy mindenen átsegíti gyermekeit. A világosság tisztasága, amelyben Isten lakozik, bűntelenséget követel, az emberi természet bűnös. Miközben az Istennel való közösség szempontjából a bűn nem lehet jellemző ránk, lesznek alkalmak, amikor mégis az lesz természetünk miatt: ezért szükséges, hogy valaki állandóan Őelőtte álljon, hogy képviselje ügyünket. Ez a valaki Jézus Krisztus, az Igaz.

MA OLYAN rohanó és gondokkal teli világban élünk, hogy az emberek elfordultak a dombok, völgyek és folyók nyújtotta lelki nyugalom felé - a természeti békesség helyszínei felé, amelyek helyreállíthatják számukra azt a lelki nyugalmat, amely tönkrement a napi élet feszültségei és gondjai következtében. A hívő ember számára János ad egy receptet, amely magasztosabb, mégis alapvető ehhez a szellemi jóléthez. A legegyszerűbb szavakkal mondja, hogy hallottuk, láttuk, szemléltük és megtapintottuk az élet Igéjét.

AMIKOR AZ Úr Anániáshoz beszélt a Tarzusi Saullal kapcsolatban, ezt mondta: „...ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet... királyok... előtt” (ApCsel 9,15). Ezt tette Pál, és hirdette az üdvösség evangéliumát annak a látomásnak megfelelően, amelyet a mennyből kapott. János más jellem volt. Társa volt a négy másik jobban ismert apostolnak: Péternek, Jakabnak, Andrásnak és Fülöpnek. Sohasem mutatta magát úgy, mint azok vezetője, de mindazáltal tényleges befolyása volt rájuk. Ő elmélkedő, tartózkodó szellem volt.

AZOK a kellemetlen dolgok, amelyeket Péternek el kellett mondania, majdnem befejeződtek, és most gondolhat a szentekre, akiket ebben a fejezetben négyszer „szeretteimnek" nevez. Az emlékezés Isten Igéjére mindig megmozgatja az őszinte elmét. A hamis tanítók hiábavalóságainak dagályos szavai között ott éktelenkedett a következő kérdés is; „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad." Nekik, mint mindenki másnak, ott volt az Ószövetség, hogy olvassák, de szándékosan tudatlanok lettek annak igazsága felől.

EZEK a hamis tanítók olyan dolgokba fogtak, amiktől még az angyalok is féltek, semmibe vették e hatalmas teremtmények példáját, és eközben félállativá váltak, az állatokhoz hasonlóan viselkedve, amelyeknek teljes élete így foglalható össze: megszületett... megfogták és elpusztították (12. v ).

AMIKOR ISTEN igazságban szól, a Sátán azt követően hazudik (pl. 1Móz 3,4). A Sátán a hamisítás nagy kezdeményezője - megvannak a maga hamis prófétái (Mt 24,11); hamis Krisztusai (Mt 24,24); hamis apostolai (2Kor 11,13); hamis testvérei (2Kor 11,26; Gal 2,4), valamint hamis tanítói, ahogyan Péter most figyelmeztet. De figyeljük meg, milyen ravasz a Sátán, mert ez most a tanítói korszak, amikor az apostolok és a próféták alapvető munkája már befejeződött (Ef 2,20); ezért a Sátán most hamis tanítókkal próbál megtéveszteni, nem hamis apostolokkal vagy prófétákkal.

HA AZ ERŐSÍTÉS biztosítja az olvasónak a szellemi felkészültséget az eljövendő csatához, akkor az olvasás élesíti szellemi felfogóképességét. A Szentírásra, és különösen a próféciákra figyeljenek (19. v.), mert először is ragyogni fognak, mint lámpások a sötét helyen (vö.: Zsolt 119,105), ami nélkülözhetetlenné teszi őket sötét napokban; másodszor, mert azok az írójukban lakó Szent Szellem ihletéséből származnak, és nem Isten üzenetének emberek általi egyéni értelmezései. Ezek tehát hatásos fegyverek a hamis tanítás elleni harcban (Ef 6,17).