Újszövetség

JÉZUS KRISZTUS evangéliuma tud-e foglalkozni olyan hatalommal és hatásosan az intelligens emberekkel, ahogyan már mások esetében láttuk? Pál bebizonyítja, hogy tud. Átutazva Tesszalonikán (1-9. v.) és Béreán (10-15. v.), megérkezik az ókori kultúra és tudomány központjába, Athénba (16-34. v.). Ott bemutatja, hogy noha az üzenetet tekintve nem lehet megalkudni, annak előadása változhat, hogy megfeleljen valamilyen különleges hallgatóságnak. Így miközben a feltámadt Úr Jézust hirdeti mind a zsinagógában (2-3. v.), mind az Areopáguson (18.31.

PÁL MÁSODIK missziós útja (15,36-18,22) új segítőtársak hozzájárulásával áldatik meg. Az újabb látogatás Listrába (1-5. v.) elvezet bennünket Timóteushoz, a későbbi szeretett munkatárshoz, míg a macedóniai hívás (6-11. v.) Lukács megérkezését jelzi (10. v.). Még jelentősebb, amit megfigyelhetünk, hogy a legnagyobb Segítőnek, a Szent Szellemnek szuverén joga van arra, hogy oda irányítsa szolgáit, ahova neki tetszik (6-7. v.).

AZ EVANGÉLIUM terjedése a pogányok között (13,48) hamarosan sátáni ellenállást váltott ki ugyanúgy, ahogyan a pünkösd utáni napokban az apostolok prédikálásakor. Először kívülről jön a nyomás (14,2.19); és amikor az meghiúsul (mert Isten gyülekezetei mindig erősödtek az üldözés alatt), az ellenség ravaszabb taktikákhoz folyamodik: beszivárogva belülről rombol (Apcs 15,1-2.5). A tanítási probléma (1-5. v.) és a szentírási megoldás (6-35. v.) vezetett Pálnak a pogányok közé tett második missziós útjához (36-41.

PÁLLAL EGYÜTT utazva megláthatjuk szolgálatának néhány jellegzetességét. A fejezet három szakasza: Ikónium (1-6. v.), Listra (7-20), valamint a visszatérés Antiókhiába (21-28), mind felhívja a figyelmünket azokra az elvekre, amelyek evangéliumi munkáját uralják. Talán megtanulhatjuk, hogy átvigyük azokat a gyakorlatba személyes és gyülekezeti bizonyságtételünkbe.

A PISIDAI Antiókhiában hangzott el Pál első feljegyzett igehirdetése. Minthogy ez mindenképpen ugyanolyan nevezetes, mint Péteré volt pünkösdkor, figyeljük meg néhány fontos jellegzetességét.

AZ APOSTOLOK Cselekedeteinek második fele nyomon követi a keresztyén hit elterjedését a pogány világban. Így olvasunk a Pálnak és Barnabásnak adott megbízatásról a munkára vonatkozóan (1-3. v.), és az első missziós utazás megkezdéséről (4-13. v.). De ne feledkezzünk meg annak a gyülekezetnek a tulajdonságairól sem, amelyet maguk mögött hagytak.

Nyilvánvaló, hogy a 13. fejezet eleje a következő fázist jelenti Isten tervében a világ számára. A Mk 16,15-ben az Úr ezt mondta: „Elmenvén e széles világra'', de az ApCsel 1,8-ban ezt fokozatonként kellett megvalósítani; először: a helyi evangélizáció Samáriára terjedt ki, másodszor: a távoli munkának „a földnek mind végső határáig" kell eljutnia. Péter és mások voltak a helyi evangélisták; ott munkálkodtak, ahol az Úr elhívta őket, hogy „amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon" (1Kor 7,17.20).

MIÉRT ENGEDI meg Isten, hogy egyik gyermeke meghaljon, a másik pedig éljen? Fejezetünk rejtett módon ezt a kérdést teszi fel, mert feljegyzi egyrészt Jakab mártírhalálát, másrészt Péter természetfeletti kiszabadulását. A válasz abban a csodálatos igazságban van, hogy Istenünk nem követ el hibát; megdicsőül népe által életben és halálban (Fil 1,20-21). A mi dolgunk bízni abban, hogy Ő jobban tudja.

EZ a fejezet jelzi a keresztyén tevékenység nagy kimozdulását Jeruzsálemtől Antiókhiáig, a judaizmus szívétől a Római Birodalom harmadik városáig, Péter vezetésétől Páléig. Bizonyítékát láttuk ennek a változásnak a korábbi három fejezetben is, a samaritánusok megtérésekor, Pál elhívatásánál, valamint Koméliusz üdvözülésénél. Mostantól kezdve Lukács figyelme nyugat felé fordul, ahogyan az evangélium Júdeából Európa felé indul. Kezdjük tehát Péter jeruzsálemi elbeszélésének teljes beszámolójától (1-18.

 AZ ELŐÍTÉLETET nehéz legyőzni, különösen, ha isteni kijelentésen alapszik. Ez magyarázza meg Péter dilemmáját. A judaizmusban nevelkedett fel, állandóan kötődött a szertartási tabukhoz (14.v.) és népének hagyományos elkülönültségéhez (28. v.), de ő egyike a kiválasztottaknak, hogy hirdesse: a pogányoknak, valamint a zsidóknak most már egyenlő joguk van az evangélium teljes áldásához (43. v.).