PÁL EMLÍTÉST tesz bizonyos munkatársakról. Ez a levél egyénnek szólt, és bizonyos értelemben egyénekkel is foglalkozik; nem kevesebb, mint 23 nevet említ, akiket Timóteus ismert. Démásról korábban úgy beszélt Pál, mint munkatársáról (Filem 24), de most elhagyta az apostolt a magány és szükség órájában. A gravitáció törvényének elve erkölcsi értelemben is igaz; az után ment, ami vonzotta a szívét.
ITT PÁL elénk állít egy súlyos terhet, a három közül az utolsót ezekben a Timóteushoz írt levelekben, amelyek nagyon hasonló kifejezésekben vannak megfogalmazva (lásd: 1Tim 5,21 és 6,13). Hírnökként az Ige hirdetése áll az első helyen - nemcsak az evangélium, hanem az egész Ige ránk van bízva; mennyire fontos, hogy azt tudjuk mondani, mint Pál, hogy semmit nem tartottunk vissza. Állandóan készen kell lennünk, nemcsak megvéve az alkalmakat, hanem ahol lehetséges, megteremtve az alkalmakat.
A HITEHAGYÓK ellentéteként Pál arra emlékezeti Timóteust, hogy milyen volt az ő saját magatartása (vö.: 1Kor 11,1). A tanítás vezeti a felhasznált kilenc kifejezésből álló listát. Ezekben a pásztori levelekben, amelyekben olyan sok igazság vonatkozik a gyülekezetre, 16-szor történik utalás a tanításra. Ösztönösen gyanakodnunk kell arra a filozófiára, amely azt hirdeti, hogy „kevesebb tanítást és több gyakorlatot".
A 2-4. VERSBEN 18 gonoszság van felsorolva; ez a lista nagyon kevésben különbözik a Róma 1-ben lévő katalógustól. De amíg az utóbbi a pogányok fokozatos elkorcsosulását mutatja, az előbbi az álkeresztyénségét írja le, amely megtartja a vallásos formaságot; „megvan a kegyességnek látszata" náluk. A lista azzal kezdődik, hogy „magukat szeretők", és úgy végződik, hogy „nem istenszeretők". Önmagukat istenítik, Istent pedig megfosztják trónjától.
SZÜKSÉGÜNK VAN arra, hogy folyamatosan megemlékezzünk azokról az igazságokról, amelyek már ismertek előttünk; a Szentírásban benne van az isteni igazságok ismétlésének elve (lásd: 2Pt 3,1). Nem vehetünk fel passzív magatartást a tévedéssel szemben, és itt bátorítja Timóteust, hogy határozott állásfoglalása legyen a tévelygés dolgában, szigorúan figyelmeztetve ellene. Az idő és az örökkévalóság egymáshoz viszonyított jelentőségének megértése határozott józanságra vezet a komolytalan szócsatával szemben.
NAGY FELELŐSSÉG nyugodott Timóteus fiatal vállain, és minden szükséges kegyelmet meg fog találni Krisztus Jézusban; ebben a kegyelemben kellett folyamatosan erősödnie. Ez a kegyelem számunkra is rendelkezésre áll ma. Az isteni igazság letéteményeseként adja tovább (az „azokat" szó azt hangsúlyozza, hogy a tanításnak semmiképpen sem szabad változnia) egyik generációról a másikra; a 2. versben valójában négy generációról van szó: „én" (Pál), „te" (Timóteus), „hű emberek", „mások is".
ITT TIMÓTEUS szellemi leszármazása van megadva, mert nemcsak nagyanyjáról, Loisról, valamint anyjáról, Eunikéről tudjuk meg, hogy bennük képmutatás nélküli hit lakozott (5. v.), hanem Pál úgy nevezi, hogy „az én szeretett fiam (gyermekem)" (2. v.). Timóteus megtért, és azután Pál hatása alatt szolgált. Pál valóban különösen vonzódott ehhez a fiatalemberhez; magányában szüntelenül imádkozott érte, nagyon vágyott látni őt.
PÁLNAK a Timóteushoz írt második levele nagyon drága lesz számunkra, amikor eszünkbe jut, hogy ezek az apostol utolsó szavai, amelyek fel vannak jegyezve a Szentírásban. Pál első fogsága alatt beszélhetett arról, hogy kívánt „elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb" (Fil 1,23), de ennek a levélnek a végén ezt olvassuk: „Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott" (2Tim 4,6).
PÁL EZT a levelet azzal fejezi be, hogy újra megerősíti Timóteusnak adott megbízását, és ezt Isten jelenlétében teszi, Aki az élet fenntartója annak minden formájában, az az erőforrás, amelyből minden élet származik, valamint Krisztus Jézus jelenlétében, Aki Ember voltának idejében tökéletes hűséget mutatott Poncius Pilátus előtti bizonyságtételében. Ennek a szakasznak a hangneme és elrendezése folytán világos, hogy az apostol azt akarta, hogy Timóteus ezt a felelősséget szigorú megbízásnak tekintse, amelyet meg kell tartania az Úr Jézus Krisztus megjelenéséig.
A 6. FEJEZET általános témája: „Hogyan élvezzük az életet?" Pál nagyon teljes életet élt, az élet megtapasztalásainak egész skáláján végigment. Ismert fogságot, megkorbácsolást, hajótörést, szűkölködést, megkövezést, és megtapasztalta az emberi érzelmek tartományát egyik szélsőségtől a másikig. Mégis, szenvedéseinek nagysága ellenére megtérés utáni életét szent öröm és szellemi elragadtatás töltötte be.