A 12-17. VERS összefoglalja az előző szakaszt és bevezeti a következőt. Szükség van a gyenge segítésére, a lecsüggesztett kezek felemelésére, az ellankadt térdek felegyenesítésére, és a lábaknak egyenes ösvények készítésére. Az Úr látására, békességre és megszentelődésre kell törekedni. Éberségre van szükség, nehogy az Isten kegyelmétől valaki elszakadjon, hogy a keserűség gyökerének mérgező hatása ne érvényesülhessen. Ézsaut, aki megvetette az áldást a falatnyi ételért, úgy idézi, mint a hitehagyott példáját, aki az ideiglenest választotta az örök helyett.

AZ 1-14. VERSBEN az áldozatok régi rendje, mint a megszentelődés eszköze megszűnt, és Krisztus áldozata állt a helyére (9. v.j. Azok az áldozatok önmagukban nem fejezték ki Isten akaratát, és nem gyönyörködtették (5-6. v.). Az évenkénti és naponkénti ismétlés bizonyította hatástalanságukat (1.11) A lelkiismeret békessége ismeretlen volt, a múltbeli vétek megmaradt (2. v.); a jövővel kapcsolatban sohasem élveztek biztonságot, az áldozó sohasem lett tökéletes (1.