Ezt a kettőt, az engedelmességet és a Jézus Krisztus szeretetében való megmaradást, nem lehet elválasztani egymástól. Csak Krisztusnak engedelmeskedő élettel bizonyíthatjuk, hogy szeretetközösségben vagyunk vele. Engedelmeskednünk kell az Úrnak, ha érezni akarjuk szeretete melegét. Ha bűnben élünk, nem élhetünk szeretetben. Istennek tetsző szent élet híjával nem lehetünk kedvesek az Úrnak. Aki nem törődik a megszentelődéssel, mit sem tud Krisztus szeretetéről.
Minden emberi tanítás, sőt minden ember elmúlik, mint a fű a mezőn. Ez az Ige azonban arról biztosít minket, hogy az Úr Igéje egészen más, mert az mindörökké megmarad.
Ez az Ige nem egy ígéret csupán, hanem ígéretek gyűjteménye - egész doboz tele drágagyönggyel. Isten velünk kötött szövetsége pedig a kincstár, amely mindezeket a drágaságokat tartalmazza. Dávid utolsó szavai ezek, de legyenek ma az enyémek. Először is a sóhaj: a dolgok nem úgy mennek nálam és az enyéimnél, ahogyan szeretném; próbák, gondok és bűnök gyötörnek, mindezektől kemény a párnám.
Milyen kiváltság, ha a mennyei Gazda műveli lelkünk kertjét: nem sivár többé, hanem olyan lesz, mint az Úr kertje. Védve van a pusztaságtól, mert a kegyelem fala veszi körül, tanítással van beültetve, szeretet jár-kel benne, mennyei fegyelem neveli palántáit, isteni erő őrzi és készíti elő az Úrnak való gyümölcstermésre.
Igen, imádkoznom kell, és akarok is imádkozni! Mi mást, mi jobbat tehetnék? Elárulva, elhagyatva, gyászban, csalódásban - hozzád kiáltok, Istenem. Körülményeim lehetetlenné lettek. Az emberek a vesztemet akarják, de szívem az Úrtól merít bátorságot, Ő át fog segíteni ezeken a megpróbáltatásokon, ahogyan már sok más alkalommal meg is tette. Az Úr meg fog szabadítani, ebben biztos vagyok és ezt bátran vallom is.
Ez az igevers már régóta jelmondatként van felírva hálószobánk falára, és sokféleképpen be van írva a szívünkbe is. Nem kis dolog, ha Isten megpróbálja az embert. Akit Isten kiválaszt magának, azt megpróbálja, és akit megpróbál, az kipróbált ember lesz. Jobb Isten kiválasztottjának lenni, mint ha egy egész ország választana bennünket vezetőjéül. Olyan nagy kiváltság ez, hogy örömmel elfogadhatjuk a vele járó hátrányt, ahogy a zsidók is megették a keserűfüveket a páskabárány kedvéért (2Móz 12,8).
Vannak, akik természetüknél fogva erősek, és ezért kíméletlenek a gyengékkel szemben. Ez súlyos bűn, és sok szomorúságot okoz. A szeretetlen tolakodás, a gyengék és betegek félreállítása sajnos előfordul még a hitvallók gyülekezetében is. Az Úr azonban látja ezt a büszke és kegyetlen magatartást, és nagyon haragszik miatta, mert Ő szereti a gyengéket.
Isten pásztori gondviselése alatt a hívők mindent megkapnak, amire csak szükségük van. Nem felfuvalkodott emberi gondolatok híg keverékével táplálja őket az Úr, hanem az isteni kijelentés megbízható, alapos igazságával. A lélek valódi tápláléka a Szentírás, amelynek megértésére a Szent Szellem nyitja meg a szívünket. Sőt, maga Krisztus „az élet kenyere" (Jn 6,35) a hívők számára. Nagy Pásztorunk itt azt ígéri, hogy ő maga adja nekünk ezt a szent táplálékot. Ha egy vasárnap földi pásztorunk talán üres kézzel prédikál, mennyei Urunknak sohasem üres a keze.
Ez az igehely fenyegetés a világ bölcseinek, az egyszerű hívőnek azonban ígéret. A világ bölcsei szüntelenül tönkre próbálják tenni az egyszerű hívő hitét, de próbálkozásuk mindig kudarcot vall. Érveik szétfoszlanak, elméleteik összeomlanak, alattomos cseleik napvilágra kerülnek, mielőtt még elérnék céljukat. Az ősi evangélium azonban még ma is áll, és állni is fog, mert az Úr él! Ha az evangéliumot meg lehetne semmisíteni, akkor az már régen-rég megtörtént volna.
A bölcsesség azokat szereti, akik azt szeretik, és azokat keresi, akik azt keresik. Aki igyekszik bölcs lenni, az máris bölcs, aki pedig szorgalmasan keresi a bölcsességet, már csaknem megtalálta azt. Ami általában érvényes a bölcsességre, az kiváltképpen érvényes a mi Urunk Jézus Krisztusban testet öltött bölcsességre. Őt kell szeretnünk és keresnünk, akkor meg fogjuk tapasztalni szeretetét, és megtaláljuk Őt magát is.