Dr. Arnold G. Fruchtenbaum: A 3 MESSIÁSI CSODA
Valamikor Jézus Krisztus földre jövetele előtt az ősi rabbik a csodákat két csoportba sorolták.
Az első csoportba azokat a csodákat sorolták, amelyeket bárki végre tudott hajtani, akinek Isten Szelleme erre hatalmat adott. A csodák második csoportját "messiási csodáknak" nevezték, amelyeket csak a Messiás tud megtenni. Jézus Krisztus mindkét csoportba tartozó csodákat tett: általános csodákat, és messiási csodákat is. Mivel a rabbik tanítása szerint bizonyos csodákat kizárólag a Messiás képes tenni, valahányszor az ÚR Jézus messiási csodát tett, a reakció más volt, mint a többi csodára. A következő tanulmány a három messiási csodájáról, azok hatásáról és eredményéről szól.
1 AZ ELSŐ MESSIÁSI CSODA: Egy leprás meggyógyítása.
A) Bevezetés:
Az első messiási csoda egy leprás meggyógyítása volt. A mózesi törvény szerint, élő emberi test csak akkor lett tisztátalanná, ha az illető leprás embert érintett. Normál körülmények közt a mózesi törvény szerint csak az tette tisztátalanná az embert, ha halott embert, vagy halott állatot, vagy élő, de tisztátalan állatot, pl. disznót érintett meg. Élő emberi test csak akkor lett tisztátalanná, ha az illető leprást érintett meg.
A mózesi törvény lezárásától kezdve soha nem fordult elő, hogy zsidó ember leprából meggyógyult volna. Igaz, Miriám meggyógyult a leprából, de az még a törvény lezárása előtt történt. Naámán meggyógyult a leprából, de ő szíriai volt, nem zsidó.
A lepra volt az egyetlen betegség, amely kimaradt a rabbinikus gyógyászatból, a leprának nem volt gyógymódja. A III. Mózes 13-14. fejezetek a lévita papságnak mégis részletes utasításokat ad arra nézve, mit kell tenniük: olyan esetben, ha egy leprás meggyógyul. Azon a napon, amelyen valaki elment a paphoz és azt mondta: "Leprás voltam, de meggyógyultam", a papnak két madarat kellett áldozatul bemutatnia. A következő hét napon át a papnak alaposan ki kellett vizsgálnia három dolgot: először azt, hogy az illető valóban leprás volt-e? Másodszor, hogy ha valóban leprás volt, akkor valóban meggyógyult-e? Harmadszor, hogy ha meggyógyult a leprából, mik voltak a gyógyulásának a körülményei?
Ha a hét napos vizsgálat után meggyőződtek arról, hogy az illető valóban leprás volt, továbbá, hogy meggyógyult a leprából, végül, hogy megfelelő körülmények közt ment végbe a gyógyulás, akkor a nyolcadik napon az áldozatok hosszú sora következett. Összesen négy áldozatot kellett bemutatni. Először vétekért, másodszor bűnért való áldozatot, harmadszor égőáldozatot, negyedszer, pedig ételáldozatot.
Ezután következett a meggyógyult leprás meghintése a bűnért való áldozat vérével. Befejezésül, pedig a pap megkente olajjal a meggyógyult leprást. És bár a papság részletes utasítást kapott arra nézve, mit tegyen a meggyógyult leprással, egyetlen alkalma sem volt, hogy ezeket az utasításokat átvigye a gyakorlatba, mivel a mózesi törvényadás óta egyetlen zsidó sem gyógyult meg a leprából. Ennek eredményeként a rabbik azt tanították, hogy egyedül a MESSIÁS képes meggyógyítani egy zsidó leprást. A leprás meggyógyítása lett tehát első, a három messiási csoda között.
B.) A leprás meggyógyítása
A leprás meggyógyításáról három Evangyélium beszél: Máté 8:2-4. Márk 1:40-45. és Lukács 5: 12-16.
Máté és Márk csupán megállapították, hogy az ember leprás volt. Lukács azonban, aki hivatása szerint orvos volt, részletesebben számolt be a dologról. A Lukács 5: 12 szerint az ember leprával borított volt. Ez azt jelenti, hogy a betegség már teljesen kifejlődött, és az illető közel volt a halálhoz. Ez a teljesen leprás ember odament az Úr Jézushoz és azt mondta neki: Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.
Ez a leprás világosan felismerte Jézus Krisztus messiási tekintélyét, akinek van hatalma a lepra gyógyítására. A leprás számára csak egy kérdés volt tisztázatlan: hajlandó-e az Úr Jézus meggyógyítani őt. Ezen a helyen olvassuk, hogy az Úr Jézus megérintette a leprást, és azonnal letisztu1t róla a lepra. (Lukács 5: 13). De gondosan jegyezzük meg, mit mondott az ÚR Jézus a leprásnak a Lukács 5: 14 szerint:
„Senkinek ne mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel az áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik.”
A "NEKIK" Izrael vezetőit jelenti. Jézus Krisztus ezt az embert egyenesen a jeruzsálemi papsághoz küldi azzal, hogy teljesítsék a III. Mózes 13-14-ben leirt mózesi törvényt. Amikor ez az ember megjelent Izrael papsága előtt, és kijelentette, hogy meggyógyult leprás, azon a napon a papoknak két madarat kellett áldozatul bemutatniuk. A rákövetkező hét napon alaposan kivizsgálták a dolgot, és három dolgot fedeztek fel.
Először is, felfedezték, hogy ez az ember valóban leprás volt. Másodszor, hogy teljesen kigyógyult a leprából. Harmadszor a Názáreti Jézus volt az, Aki meggyógyította a leprájából. Mivel pedig azt tanították, hogy a leprás meggyógyítása messiási csoda - aki meg tudott gyógyítani egy leprást, ezzel a tettel azt állítja magáról, hogy ő a Messiás. Az Úr Jézus szántszándékkal küldte ezt a meggyógyult leprást a papokhoz, hogy a papi fejedelmeket arra kényszerítse: kezdjenek el nyomozódni, jogosultak-e messiási igényei, és ők maguk jussanak ebben döntésre. Kényszeríteni akarta a zsidó vezetőket, hogy foglaljanak állást személyével kapcsolatban - és ismerjék fel, hogy Ő a Messiás -, hogy felkínálja Izraelnek Isten királyságát, amelyet a próféták megjövendöltek. Miután elküldte a meggyógyult leprást Izrael vezetőihez, Jézus Krisztus visszavonult a pusztába és imádkozott (Luk. 5: 16.). Ugyanoda vonult vissza, ahol korábban már 40 napig böjtölt, és ahol megkísértette a sátán. Ez alkalommal azért ment a pusztába, hogy imádkozzék. Vajon miért könyörgött? Nyilván azzal kapcsolatos az imádsága, hogy mit mondanak majd Izrael vezetői erre a messiási csodára.
C) A zsidók válasza
Hogy ezután mi történt, azt három Evangyélium írja le: Máté 9:1-8 - Márk 2:1-12 és Lukács 5:17-26.
Márk elmondja, hogy ez az esemény a galileai Kapernaumban történt, sokmérföldnyire Jeruzsálemtől.
Mégis a Lukács 5: 17 megállapítja:
Amikor (ti. az Úr Jézus) az egyik napon tanított, és ott ültek a farizeusok és törvénytudók, akik Galílea és Júdea különböző falvaiból, továbbá Jeruzsálemből jöttek, az Úr ereje gyógyításra indította Őt. Itt nem arról van szó, hogy csak Kapernaum néhány zsidó főembere van jelen, hogy az Úr Jézus tanítását hallgassa. Lukács beszámolója világosan állítja, hogy az egész országból (Galileából, Júdeából és Jeruzsálem környékéről) sok zsidó vezető összegyűlt. Miért volt ezeknek olyan sürgős, hogy Kapernaumban összejövetelt tartsanak? Nos, ez volt a válaszuk az első csodára. Tudták, hogy Jézus Krisztus meggyógyított egy leprást. Saját tanításuk szerint csak a Messiás lesz képes leprást gyógyítani. Ha az Úr Jézus meggyógyította a leprást, akkor ez azt jelentheti, hogy Ó a Messiás. Azért gyűltek tehát mindnyájan össze, hogy az ÚR Jézust megvizsgálják. A Szanhedrin (Nagytanács) törvénye szerint, ha megindult egy messiási mozgalom, akkor ki kellett vizsgálnia az ügyet, mégpedig két fokozatban. Az első fokozat neve a "megfigyelés" volt. Küldöttséget szerveztek, hogy vizsgálja ki az ügyet, de pusztán megfigyelés útján. Meg kellett figyelniük, ami elhangzott, amit az illető tett, és amit tanított. Nem volt szabad kérdést feltenniük vagy kifogást emelniük. Egy bizonyos figyelési idő után vissza kellett térniük Jeruzsálembe, jelentést kellett tenniük a Szanhedrinnek, és nyilatkozniuk kellett: jelentős-e az ügy vagy sem. Ha a mozgalmat jelentéktelennek tartották, akkor nem foglalkoztak tovább vele. De ha úgy látták, hogy jelentős dologról van szó, akkor következett a vizsgálat második lépcsőfoka amelyet "kikérdezésnek" neveztek. Ezen a fokon kikérdezték az illetőt vagy a mozgalom tagjait. Ez alkalommal kérdéseket tettek fel és kifogásokat emeltek, hogy megállapítsák: igényeiket el kell fogadni, vagy el kell vetni. A Lukács 5:17 az első lépcsőfokot, a megfigyelés fokozatát jegyzi fel. A vezetők azért voltak ott, hogy megfigyeljék, mit mond, és mit tesz az Úr Jézus. Ezen a fokon még nem tehettek fel kérdéseket, és nem hozhattak fel ellenvetéseket sem. Mivel messiási csoda történt, ezért jöttek össze a vezetők az egész országból Kapernaumba, hogy részt vegyenek a megfigyelésen. Hogy megfigyeljék, mit mondott, tett és tanított az Úr Jézus. Miközben Jézus Krisztus tanított, egy béna embert próbált négy barátja az Úr Jézushoz vinni, hogy gyógyítsa meg. Mivel a sok zsidó vezető elállta a bejáratot, nem tudtak bemenni.
Felmásztak tehát a háztetőre, megbontották azt, és leeresztették a bénát Jézus Krisztus lábai elé. Ezen a ponton az ÚR Jézus eltért szokásos cselekvésmódjától: azaz nem gyógyította meg egyszerűen a beteget, akit hozzá vittek. E helyett a Márk 2:5-ben ezt olvassuk:
„Jézus pedig, látván a hitüket, így szólt a bénához:
Fiam, megbocsáttattak a bűneid.”
A helyett, hogy meggyógyította volna az embert, az Úr Jézus drámai bejelentést tett: megbocsáttattak a bűneid, nagyon jól tudván, hogy a jelenlévőket ezzel fel fogja háborítani. És valóban ez is történt, mert a Márk 2,6-ban ezt olvassuk:
„Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben.” -Ez a megfigyelés fokozata volt. Csak megfigyelhették a dolgokat, nem tehettek fel kérdéseket, sem ellenvetéseket.
Csak tanakodhattak szívükben: Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül? (Mk 2:7).
Teológiájuk teljesen helyes volt. Senki nem bocsáthat meg bűnöket, csak Isten. Mivel az ÚR Jézus kijelentette, hogy övé a bűnbocsánat kiváltsága, ez csak két dolgot jelenthetett: vagy Istent káromolja, vagy valóban az, akinek mondja magát - messiási személy. És ennél a pontnál fordul Jézus Krisztus Izráel vezetőihez, és kérdi meg őket:
„Mi könnyebb: azt mondani a bénának: megbocsáttattak a bűneid - vagy azt mondani: Kelj fel, fogd az ágyadat és járj” (Mk 3;9).
A kérdés tehát az volt: mit könnyebb kimondani? Azt hogy "megbocsátattak a bűneid", vagy pedig azt mondani a bénának: "Meg foglak gyógyítani téged, ezért állj fel és járj"?
Könnyebb kimondani azt; "megbocsáttattak a bűneid", mert ennél nem kellett kézzel fogható külső és megfigyelhető bizonyíték. Viszont azt állítani, hogy egy béna meg fog gyógyulni, már nehezebb dolog, hiszen ahhoz külső, látható bizonyíték kell.
Az ÚR Jézus azzal folytatta, hogy most be fogja bizonyítani: kimondhatja azt, ami könnyebb: megbocsáttattak a bűneid, azzal hogy megteszi a nehezebbet, meggyógyítja a béna embert. Es akkor meggyógyította a bénát. Erre már azonnali külső bizonyítéka volt, mivel az ember fel tudott állni, tudott járni, sőt vinni tudta az ágyát is. Ez bizonyította, hogy Jézus Krisztus kimondhatta azt is, ami könnyebb, hogy ti. ennek az embernek megbocsáttattak a bűnei.
Ha pedig Jézus Krisztus meg tudja bocsátani a bűnöket, akkor ez azt jelenti, hogy Ó az, akinek mondja magát - vagyis messiási személy.
Az első messiási csoda, vagyis a leprás meggyógyítása után megkezdődött az Úr Jézus messiási igényeinek intenzív vizsgálata. A zsidó vezetők megfigyelték, hogy Jézus Krisztus azt állítja, joga van megbocsátani a bűnöket. Ezért vagy istenkáromló, vagy messiási személy.
Nyilvánvaló tehát, hogy a zsidó vallási vezetők vissza fognak térni Jeruzsálembe, és bejelentik, hogy az Úr Jézus mozgalma jelentős. Ez után az esemény után elkezdődött a Szanhedrin vizsgálatának második fokozata, a kikérdezés. Az első és a második messiási csoda közötti időszakban bizonyos hogy amerre csak az Úr Jézus ment, a farizeusok követték. És többé már nem maradtak némák. Ahová csak az Úr Jézus ment, a farizeusok mindenütt ott voltak, és kérdéseket és ellenvetéseket tettek fel. Alapot kerestek arra, hogy elutasítsák, vagy elfogadják messiási igényeit.
II. A MÁSODIK MESSIÁSI CSODA
A néma démon kiűzetése
A) Bevezetés
Az első messiási csoda, a leprás meggyógyítása és a második messiási csoda közt eltelt időközben Jézus Krisztus ügyét Izráel vezetői vizsgálták. Bárhová ment, figyelték, mit csinál, és szüntelen kérdezgették. A vezetőség megtudott néhány dolgot. A legfőbb, amit megtudtak, az volt, hogy Jézus Krisztus nem volt híve a farizeusi júdaizmusnak. Nem fogadta el a farizeusokat legfőbb tekintélynek. Olyan dolgokat tanított, amelyek ellentmondtak a mózesi törvény farizeusi magyarázatának. A Hegyi beszédben az Úr Jézus két szempontból is ellentmondott a farizeizmusnak. Először is a mózesi törvény szerinti igazság helyes értelmezése miatt, másodszor, hogy milyen fajta igazságosság szükséges az Isten királyságába való belépéshez.
B.) A néma ördög (démon) kiűzése
A második messiási csoda körülményeit két evangélium jegyzi fel: a Máté 12,22-37 és a Márk 3,19-30. Márk 3,21 megállapítja:
Amikor ezt meghallották hozzátartozói, elindultak, hogy megfogják (ti. Jézus Krisztust), mivel azt mondták: magán kívül van.
Az evangéliumi beszámoló itt az ÚR Jézus életének és szolgálatának általánosan elismerten egyik tetőpontjára érkezik. Még hozzátartozói is úgy látták, hogy Jézus Krisztust meg kell védeni saját magától, mert úgy érezték, hogy buzgósága az őrültséggel határos. Mert a Márk 3,22-ben ezt olvassuk:
Az írástudók pedig, akik: Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub van benne (Jézus Krisztusban), és hogy az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket.
Noha ez az esemény Galileában történt, mégis egy Jeruzsálemből jött hivatalos küldöttség vizsgálta ki. Végül a Szanhedrin döntött Jézus Krisztus messiási igényével kapcsolatban. Azt az eseményt, amely a Szanhedrint döntéshez segítette, a Máté 12,22 jegyzi fel:
Akkor odavittek hozzá (Jézus Krisztushoz) egy vak és néma megszállottat, és Ő meggyógyította, úgy, hogy a néma beszélt és látott.
A 22. vers szerint az Úr Jézus kiűzött egy démont, amely a megszállott embert megvakította és megnémította. A démonok kiűzése egyáltalán nem volt szokatlan a zsidók világában akkortájt. Még a farizeusok, rabbik és követőik is ki tudtak űzni démonokat. De a farizeusi júdaizmusban a démonok kiűzetésének sajátos rituáléja volt, amely három lépcsőfokot tartalmazott. Először az ördögűzőnek kapcsolatba kellett kerülnie a démonnal, mert amikor a démon beszél, akkor annak az embernek a beszélőszerveit használja, akit megszállt.
Másodszor, a démonnal való beszélgetés során az ördögűzőnek meg kell tudnia a démon nevét. Harmadszor, miután megtudta a démon nevét, ennek a névnek a használatával tudta kiűzni a démont. Voltak alkalmak, amikor az ÚR Jézus is ezt a zsidó módszert alkalmazta, pl. a Márk 5-ben, amikor egy megszállottal találkozott, megkérdezte tőle: Mi a neved? A válasz, amelyet ekkor Jézus Krisztus kapott, ez volt: A nevem légió, mert sokan vagyunk. Volt azonban egyfajta démon, amellyel szemben a zsidó módszer tehetetlen volt, éspedig amikor a démon megnémította a megszállt embert, úgy hogy az nem tudott beszélni. Mivel pedig nem tudott beszélni, ezért nem lehetett kapcsolatot teremteni az effajta démonnal semmiképpen nem lehetett meg tudni a démon nevét. Tehát a judaizmus keretei közt lehetetlenség volt kiűzni a néma démont.
Azonban a rabbik tanítása szerint, ha majd eljön a Messiás, neki lesz hatalma arra, hogy az ilyen démont is kiűzze. Ez volt tehát a második a három messiási csodatétel közt: kiűzni a néma démont.
A 22. vers szerint az ÚR Jézus pontosan ilyen démont űzött ki; a 23. vers szerint, pedig pontosan ez volt a csoda célja, hogy a zsidók sokaságában felvesse ezt a kérdést.
Az egész sokaság elcsodálkozott ezen, és ezt mondta: csak nem ez a Dávid Fia? Csak nem ez a zsidók Messiása? Végül is pontosan azokat a dolgokat cselekedte, amelyekre minden zsidó kis gyermekkorától fogva azt tanulta, hogy majd a Messiás tudja azokat megcselekedni. Soha nem tették fel ezt a kérdést, amikor az ÚR Jézus másfajta démonokat űzött ki.
Most azonban, amikor néma démont űzött ki, feltették a kérdést, mert a rabbik tanításából tudták, hogy ez messiási csoda volt. Csakhogy a zsidó tömegek mindig hajlamosak voltak a vezetők követésére. Amerre a vezetők mentek, bizonyos, hogy a tömegek követték őket. Az Ószövetségből tudjuk, hogy ha a király azt cselekedte, ami helyes volt az ÚR előtt, a nép követte Őt. De ha a király olyasmit cselekedett, ami nem volt helyes az ÚR előtt, a nép akkor is követte. Mind a mai napig, ha zsidó krisztushívők bizonyságot tesznek hitükről zsidó ismerőseiknek, következetesen azt az ellenvetést kapják: "Ha valóban Jézus a Messiás, hogy lehet az, hogy a rabbik nem hisznek benne ? " Az újszövetségi időkben, mivel a farizeusi judaizmus népszerű volt a tömegek között, ez a vezetőkövetés nagyon erős volt. Így tehát, még ha a zsidó tömegek hajlandók is voltak feltenni a kérdést: "csak nem ez a zsidók Messiása?", a kérdést nem voltak hajlandók önmaguk eldönteni. E helyett a vezetőiktől várták, hogy döntsenek helyettük.
C.) A zsidók válasza
A második messiási csoda, és a zsidó tömegek kérdezősködésének a fényében a zsidó vezetők rájöttek, hogy most már nyilvánosságra kell hozniuk végleges döntésüket, Jézus Krisztus messiási igényeivel kapcsolatban. Kétféle képen dönthettek. Először kijelenthették a bizonyítékok fényében, hogy Ő a Messiás. A másik lehetőség volt, hogy elutasítják Jézus Krisztus messiási igényét. De ha ezt választják, akkor meg kell magyarázniuk a zsidó tömegeknek, hogy volt képes az ÚR Jézus mégis végrehajtani azokat a csodákat, amelyekről azt tanították, hogy csak a Messiás tudja majd megtenni. A Máté 12,24-ben a farizeusok ezt a második lehetőséget választják:
„A farizeusok azonban, amikor ezt meghallották, kijelentették: Ez (ti. az ÚR Jézus) nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével.”
A farizeusok a második lehetőséget választották, és elutasították Jézus Krisztus messiási igényét. Hogy pedig magyarázatot adjanak arra, hogyan volt képes mégis végrehajtani ezeket a csodákat, azt állították, hogy az ÚR Jézus maga is démonoktól megszállott volt. Mégpedig nem is valamilyen közönséges démonoktól, hanem magától Belzebubtól, a démonok fejedelmétől. A Belzebub név két héber szó kombinációja, amely együtt azt jelenti: "a legyek ura".
Ez lett az alapja annak, hogy a farizeusok elutasították Jézus Krisztus Messiás voltát. Nem Ő a Messiás, hiszen maga is démonoktól megszállt. Míg az első messiási csodára az volt a reakciójuk, hogy elkezdték a vizsgálódást, a második messiási csodára az, hogy elutasították az ÚR Jézus messiási igényét. Izrael vezetőségének ez a cselekedete készítette elő a zsidók véres történetét a következő 2000 évre.
D) Az ítélet
Jézus Krisztus kétféleképp reagált. Az elsőben védte magát négy dolog elmondásával (Mt 12,25-29). Az Úr Jézus azt mondta: ez nem lehet igaz (ti.: hogy Ő a Belzebubbal van kapcsolatban), mert ez meghasonlást jelentene a sátán birodalmában. Másodszor, ők maguk is felismerték, hogy az ördögűzés kegyelmi ajándéka a Szent Szellemtől való, és még az ő követőik is tudtak ördögöket űzni (ha nem is néma ördögöket). Harmadszor, ez a csoda hitelesítette a Názáreti Jézus igényeit és üzenetét. Negyedszer, megmutatta, hogy az ÚR Jézus erősebb, mint a sátán, tehát nem lehet a sátán szolgája.
A második reagálás ítélet volt (Mt 12,30-37). Jézus Krisztus azt mondta, hogy ez a nemzedék megbocsáthatatlan bűnben vétkes, mégpedig a Szent Szellem káromlásában. Mivel ez a bűn pontosan az volt, amit az ÚR Jézus róla mondott - megbocsáthatatlan -, az ítélet tehát ki lett mondva e fölött a nemzedék fölött, és ezt az ítéletet semmiféleképpen nem lehetett enyhíteni. Ez bekövetkezett 40 évvel később Kr. u. 70-ben, Jeruzsálem és a templom lerombolásával. Pontosan mi az a megbocsáthatatlan bűn, ami ebben a szövegösszefüggésben található? Nem egyéni, hanem nemzeti bűn. Az Úr Jézus korának nemzedéke követte el, és nem alkalmazható a következő zsidó nemzedékre. A megbocsáthatatlan bűn az volt, hogy Izráel, mint nemzet, egyetemesen elutasította Jézust, mint Messiást, amikor még köztük volt, mégpedig azon az alapon, hogy démonoktól megszállt volt. Ez nemzeti bűn volt, nem pedig egyéni. Voltak egyének abban az időben is, akik megmenekülhettek, és meg is menekültek az ítélet alól, mint ahogy pl. Pál apostol. És nem is olyan bűn ez, amelyet akárki el tud követni napjainkban. Ezen a ponton a Biblia nagyon világos. Függetlenül attól, hogy milyen bűnt követ el valaki napjainkban, minden bűne megbocsáttatik, ha az ÚR Jézuson, mint Messiáson keresztül Istenhez járul bocsánatért. Minden bűn megbocsátható annak, akik az ÚRr Jézusban, mint Messiásban vetett hitben járul Istenhez. De a népnek, mint egésznek, annak a nemzedéknek ez az egyetlenszerű vétek megbocsáthatatlan volt.
Tanulmányunk hátralévő részében gyakran előfordul egy kulcskifejezés: "ez a nemzedék", mert "ez a nemzedék" volt vétkes ebben az egyetlenszerű bűnben. Ez két dolgot jelentett. Először azt, hogy a Jézus Krisztus korabeli nemzedék ítélet alatt volt. Ezt az ítéletet nem lehetett enyhíteni, és ez az ítélet Jeruzsálem és a templom lerombolásával teljesedett be, Kr. u. 70-ben. Másodszor a messiási királyság felkínálása elmaradt. Nem is következett be abban az időben, hanem majd újra felkínálja az ÚR egy későbbi zsidó nemzedéknek (az ezeréves birodalom nemzedékének).
A Máté 12,38-45-ben megtaláljuk a farizeusok válaszát és Jézus Krisztus viszontválaszát. A 38. versben a farizeusok megismétlik támadásukat:
Akkor újra megszólították (ti. Jézus Krisztust) néhányan az írástudók és farizeusok közül: Mester jelt akarunk látni tőled.
Az ÚR Jézushoz mentek, és újabb jelet kívántak tőle, mintha Jézus Krisztus már nem bizonyította volna be hitelesen messiásvoltát.
Szolgálatának kezdete óta sokfajta csodát tett, beleértve azokat a csodákat is, amelyeket a farizeusok maguk is messiási csodáknak ítéltek.
Ők azonban mégis elutasították messiási igényét, úgy hogy Jézus Krisztus most azt mondta, elutasításuk miatt, és mivel az a bűn, amelyet elkövettek, megbocsáthatatlan, nem kapnak jelet, kivéve egyet: Jónás jelét, amely a feltámadás jele. Teljességgel igaz, hogy az ÚR Jézus ez után az esemény után is tett csodákat, de csodáinak célja megváltozott. Többé nem az volt a céljuk, ami az eddigi csodáknak: hogy ti. jelek legyenek Izráel számára, hogy Izráel döntésre juthasson Jézus Krisztus messiási igényével kapcsolatban. Az ez után tett csodáinak célja az volt, hogy felkészítse 12 tanítványát arra a munkára, amely rájuk várt éppen ennek az elutasításnak következtében. Ami pedig a zsidó népet illeti, számukra már csak egy jelet ad, Jónás jelét, a feltámadás jelét.
Miután az ÚR bejelentette a jeleinek új célját, folytatja az ítéletet a Máté 12:41-42-ben, nyomatékosítva azt erre a nemzedékre.
(Jézus Krisztus): A ninivei férfiak feltámadnak ezzel a nemzedékkel együtt az ítéletkor, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására, ámde itt nagyobb van Jónásnál, Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, mert ő eljött a föld végső határairól, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; ámde itt nagyobb van Salamonnál. Az ÚR Jézus két nem zsidó példát idéz az Ószövetségből: Ninive férfiait és Sába kírá1ynőjét. Ezek pogányok voltak, jóval kevesebb világosságuk volt, de ennek a világosságnak engedelmeskedtek. A nagy fehér királyi szék ítéletekor ezek a pogányok megá1lhatnak, és elítélhetik ezt a zsidó nemzedéket azért, mert a megbocsáthatatlan bűnben vétkesek.
Az ítélet szavai egy démon történetével végződnek a Máté 12:43-45. versekben. Ezt a démont nem űzték ki, hanem saját akaratából távozott, hogy jobb helyet keressen magának. Egy darabig keresgélt, de miután nem talált üres helyet, elhatározta, hogy visszatér abba az emberbe, akiben idáig lakott. S amikor visszatért gazdátlanul, kiseperve és fe1ékesitve találja azt. "Akkor elmegy, vesz maga mellé másik hét, magánál is gonoszabb szellemet... és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél", mert előbbi állapotában csak egy démon lakott benne; mivel azonban üres maradt, most már nyolc démon költözött belé. Az első és utolsó állapota közti időben nem lakott benne semmiféle szellem, sem démon, sem a Szent Szellem. És ami igaz volt erre az emberre, az igaz lesz "erre a nemzedékre" is. Amikor ennek a nemzedéknek a története kezdődött, Keresztelő János hirdette a Király eljövetelét. Noha római uralom alatt éltek, mégis megvolt a nemzeti azonosságuk, hiszen ott volt Jeruzsálem és állt a templom. De ezen szavak e1hangzása után 40 esztendővel, Róma légiói betörtek az országba, Jeruzsálemet lerombolták, a templomot a föld színével tették egyenlővé, úgy hogy kő kövön nem maradt. "Ennek a nemzedéknek" az utóbbi állapota rosszabb lett az elsőnél. A történet kulcsmondata a 45. vers vége: Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is.
E) Változás Krisztus szolgálatában
Ettől fogva Jézus Krisztus szolgálata négy nagyobb területen gyökeresen megváltozott. Ezt a négy nagy változást csak a megbocsáthatatlan bűn elkövetésének fényében lehet megérteni, amellyel a zsidók második messiási csoda visszautasításakor reagáltak.
Az első változás csodáinak célját érintette. Mint már mondottuk, csodái ettől fogva nem szolgáltak jelül Izráelnek, hogy rávegye Izráelt, döntsön messiási igényével kapcsolatban. A döntés megtörtént. Ettől fogva csodái célja az volt, hogy felkészítse 12 tanítványát arra a munkára, amelyet végezniük kell majd e miatt az elutasítás miatt. A Cselekedetek könyve írja le milyen fajta munkát végeztek. De a nép számára többé nem ad jelt, kivéve Jónás jelét, a feltámadás jelét. A második változás azokat az embereket illette, akiknek a csodákat tette.
Eddig valahányszor az ÚR Jézus csodát tett, a tömegek javára tette anélkül, hogy először hitet kívánt volna tőlük. Mostantól kezdve azonban csak egy-egy egyénnek javára, szüksége szerint tett csodát. És megkívánta az illetőtől, hogy először higgyen. Eddig valahányszor meggyógyított valakit, azt mondta neki, hogy menjen, és hirdesse, milyen nagy dolgot tett vele Isten. Ettől kezdve azonban azt mondta a meggyógyított embernek, hogy ne mondja el senkinek, mit tett vele Isten.
A harmadik változás arra az üzenetre vonatkozott, amelyet Ő és tanítványai közvetítettek. Eddig az eseményig az Úr Jézus és tanítványai bejárták egész Izráel földjét, hirdetvén az Ő messiásvoltát. Amikor Péter azt a nagy kijelentést tette a Máté 16, 16-ban: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia, Jézus Krisztus azt mondta Péternek: ne mondja senkinek, hogy Ő a Messiás.
A negyedik változás tanítási módszerére vonatkozott. Addig valahányszor tanította a sokaságot, világosan és úgy tanította őket, hogy meg tudták érteni Őt. Ennek egyik példája volt a Hegyi beszéd a Máté 5-7-ben Máté elmondja, hogy amikor Jézus befejezte beszédét, a nép nemcsak megértette, amit mondott, hanem az is világos volt, miben nem értett egyet a farizeusokkal és írástudókkal. Ettől fogva valahányszor a sokaságot tanította, ezt példázatokban tette. A Máté 13-ban, amikor elkezdte példázatos tanítási módszerét, tanítványai meg is kérdezték tőle (10-14. v.): Miért beszélsz nekik példázatokban? Az ÚR Jézus azt felelte, hogy a példázatok célja az volt, hogy elrejtse az igazságot a sokaság elől. Világosan fejezte ki ezt a Máté 13,34: Mindezt példázatokban mondta el Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit sem mondott nekik.
Ez nem így volt a Máté 12-ben leirt elutasítása előtt, csak az után. Szó szerint lehetetlen megérteni, miért változott meg Jézus Krisztus szolgálata ezen a négy fontos területen, ha meg nem értjük, milyen döntő volt a megbocsáthatatlan bűn. És a megbocsáthatatlan bűn az ÚR Jézus messiásvoltának elutasítása volt azon az alapon, hogy Ő démonoktól megszállott, és ez közvetlen válasz volt a második messiási csodára. Elegendő világosságot kaptak, de ők elutasították a világosságot, és így több világosságot nem kapnak.
F) Egy másik néma démon
A Máté 17,14-20, a Márk 9,14-29 és a Lukács 9,37-43 feljegyzi azt az eseményt, amely akkor történt, amikor Jézus Krisztus három tanítványával együtt lejött a megdicsőülés hegyéről. Amikor odaértek, ahol a többi 9 tanítványt hagyták, szembetalálták magukat egy új problémával. Egy férfi vitte oda démontól megszállt fiát ezekhez a tanítványokhoz, de ők képtelenek voltak kiűzni a démont. Érdekes megjegyeznünk, hogy a Márk 9,13 szerint ezt az ügyet megvitatták a farizeusokkal és az írástudókkal.
Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük.
Az írástudók azért voltak ott, hogy kiélezzék a helyzetet. Egy démontól megszállt fiút hoztak a tanítványokhoz, és ők megpróbálták kiűzni a démont, erre azonban képtelenek voltak. Ez is visszatükrözte az Úr Jézus messiásvoltát.
Amikor Jézus Krisztus találkozott a démontól megszállt emberrel, ki tudta űzni a démont. Mi volt a különleges ebben a problémában? A tanítványok korábban ki tudtak űzni démonokat. Miért nem tudták kiűzni ezt a démont? A Márk 9,17 elmondja:
A sokaságból így felelt neki (Jézus Krisztusnak) valaki:
Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma szellem van.
Ez tehát néma démon volt, és a néma démon kiűzése a második messiási csoda volt. Amikor a tanítványok nem tudták kiűzni a néma démont, megerősítették azt az állítást, hogy az ÚR Jézus a Messiás. De akkor jött az ÚR Jézus, és kiűzte ezt a démont, és újra megtette a második messiási csodát. Azután a Márk 9,28-29 feljegyzi, hogy a tanítványok miért nem voltak erre képesek:
Amikor azután Jézus bement egy házba, tanítványai megkérdezték tőle maguk között: Mi miért nem tudtuk kiűzni? Ö pedig azt mondta nekik: Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.
Figyeljük meg, mit mondott itt az ÚR Jézus: ez a fajta (ti. a néma démon). Ebben a megállapításban Jézus Krisztus hitelesítette a farizeusok megfigyelését, hogy a néma démonok mások, mint a többiek, és nem űzhetők ki a szokásos módon. Az ÚR Jézus elmondta tanítványainak, hogy azért nem tudták kiűzni a néma démont, mert nem a megfelelő módszert használták. Míg a többi démon kiűzhető Jézus Krisztus nevével, a néma démon csak imádság eszközével kényszeríthető távozásra. Amit tanítványainak tennie kellett volna, az nem a szokásos eljárás volt, amely bevált a többi démon esetében, hanem egyszerűen bízniuk kellett volna Istenben, az Atyában, hogy tegye meg ezt nekik. Így az ÚR Jézus hitelesítette azt a farizeusi megfigyelést, hogy a néma démonok mások, mint a többiek.
III. A HARMADIK MESSIÁSI CSODA
A vakon született ember meggyógyítása
A.) Bevezetés
A harmadik messiási csoda a vakon született meggyógyítása volt. Más dolog volt meggyógyítani valakit, aki megvakult: de meggyógyítani azt, aki vakon született, az, messiási csoda volt. A János 9, 1 - 4 1 részletesen tájékoztat erről a messiási csodáról. Ez a hosszabb fejezet, öt részletre bontható fel.
B.) A vakon született testi gyógyítása
Az első részlet (1-12. v.) feljegyzi magát a testi gyógyulást. Az első öt versben a következőket olvassuk.
„Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. Nekem - amíg nappal van - annak cselekedeteit kell végeznem, Aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.”
Ez az esemény szombaton játszódott le, ahogy Jeruzsálem utcáin jártak, és elmentek egy vakon született ember mellett. De aznap nemcsak szombat volt, hanem sátorosünnep is; tehát egy különlegesen szent szombat.
Az apostolok kérdése különösen hangzik: „ki vétkezett, ez, vagy a szülei, hogy vakon született? Ki követett el egy olyan borzalmas bűnt, amelynek következménye, hogy ez az ember vakon született? A kérdésben nem az a furcsa hogy vajon az ember szüleinek a bűne okozta, hogy fiuk vakon született. A 2Mózes 34,6-7-ben van egy olyan elv, amely szerint Isten megbünteti az apák vétkét a gyermekeikben a harmadik, sőt negyedik nemzedékig is. Elképzelhető tehát, hogy a szülők elkövettek egy olyan bűnt, amelyért Isten megbüntette a fiukat, ezért született vakon ez az ember. A vakon születés lehetett a szülők bűnének következménye.
Csakhogy a tanítványok nemcsak azt kérdezték, hogy ennek az embernek talán a szülei vétkeztek, és azért született vakon, hanem azt is kérdezték: hogy talán ez az ember maga vétkezett, és azért született vakon. Ez a kérdés furcsa része. Hogyan vétkezhetett valaki, amikor még meg sem született, hogy azután vakon szülessék? A judaizmus soha nem tanította a reinkarnációt. Annak a ténynek a tudatában, hogy a judaizmus nem hitt a reinkarnációban, hogyan vétkezhetett valaki, mielőtt megszületett?
A farizeusi judaizmus szerint a születési hiba, mint pl. ha valaki vakon született, egy konkrét bűn következménye volt, amelyet vagy a szülők, vagy a személy maga követett el. De újra kérdem: hogyan vétkezhetett valaki úgy, hogy azután ennek következtében vakon szülessen? A farizeusi judaizmus szerint a fogamzásnál a magzatnak kétféle hajlama van. Héber nevük: jecer hara és jecer hatov, amelyek közül az előbbi a rosszra való hajlamot, az utóbbi a jóra való hajlamot jelenti. Ez a két hajlam megvan már az éppen csakhogy megfogant emberi lényben, az anyaméhben. S a kilenc hónapos fejlődés során az anyaméhben küzdelem folyik a két hajlam közt. Előfordulhat, hogy a magzatban a fejlődés folyamán a gonosz hajlam az erősebb, és haragjában megrúgja az anyját. E bűn miatt vakon születhetik. Így tehát a tanítványok kérdése gyakorlatilag a farizeusi judaizmust tükrözte vissza, amelyben nevelkedtek. Ezért kérdezték: "Ez az ember vétkezett, amíg még az anyaölben volt, vagy pedig a szülei vétkeztek, s ezért született vakon?
A tanítványok két dologban tévedtek. Az első az volt, hogy elfogadták a farizeusok tanítását, amely szerint a magzat vétkezhet anyja méhében is, és ezért vakon születhet. A másik tévedés az volt, hogy egy születési rendellenesség, mint pl. a vakon születés szükségszerűen valami különlegesen súlyos bűn következménye. Az Úr Jézus rövid úton eloszlatja mindkét félreértést. Sem ő nem vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. Más szavakkal nem azért született vakon, mert ő vagy szülei valami különösen nagy bűnt követtek volna el. Természetesen minden testi fogyatékosság Ádám vétkének és a bűn általános problémájának, a bukott emberiségnek a következménye.
Az embereknek azért kell meghalniuk, mert az emberiség bűnös, mert Ádám leszármazottai. De tévedés azt állítani, hogy egy konkrét születési rendellenesség, betegség vagy sérülés mindig valamilyen bűn vagy démoni megszállottság következménye. Az ÚR Jézus világosan megcáfolta ezt a tanítást, mondván, hogy nem ez az ember vétkezett, sem pedig szülei nem vétkeztek. Épp ellenkezőleg, Isten úgy rendelte, hogy ez az ember vakon szülessen, és ez által Isten dicsősége ragyogjon fel, mert Ő nagy dolgot visz véghez.
Az ÚR Jézus eloszlatta és kijavította tanítványai helytelen nézeteit erre vonatkozólag. Utána a gyógyításnak olyan módját választotta, amellyel ma ez az ember sohasem válhatott volna látóvá. Amit Jézus Krisztus tett, az volt, hogy a földre köpött, nyálát elkeverte a föld porával, sarat csinált, és azzal megkente a vak ember szemét. Az után azt mondta neki, hogy menjen el a Siloám tavához, és ott mossa le a sarat a szeméről, és azután majd látni fog.
Jelentős, hogy amíg Jeruzsálemben számos tó volt, az ÚR Jézus a sok közül éppen a Siloám tavához küldte ezt az embert. Jeruzsálem központi részéből azonban ezt a tavat nem volt könnyű megközelíteni, mivel egy meredek domboldalon kellett leereszkedni hozzá. Az időpont, pedig a sátoros ünnep volt. Ez ünnep alkalmából volt egy szertartás, amelyet úgy hívtak: "A víz kiöntése". Ennek során a papok lejöttek a templomhegyről, egészen Siloám taváig, megtöltötték korsóikat a Siloám tavának vizével, azután visszamentek a templomhegyre, és kitöltötték a vizet a templomudvarban lévő mosdómedencébe. Ezt nagy örömujjongás követte. Sátoros ünnepkor a zsidók figyelmének fő tárgya ezért a Siloám tava volt. Ekkor e tó körül gyűltek össze a legtöbben, és így megfigyelhették a harmadik messiási csodát.
Az ember lement Siloám tavához, megmosta szemét, és amikor utána kinyitotta, életében először látni kezdett. S mivel mindenki ismerte ezt az embert, és tudta róla, hogy vakon született, nagy kavarodás támadt. A János 9,8 feljegyezte:
A szomszédok pedig, és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni? Egyesek azt mondták, hogy ez az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá.
Azért volt nagy zűrzavar, mert sokan felismerték, hogy ő az, mások viszont nagyon nehezen tudták elhinni, hogy egy vakon született meggyógyult. Ez utóbbiak azt mondták: "nem, csak hasonlít hozzá". Végül maga az ember megszólalt: Én vagyok az. Amikor azután feltették neki a döntő kérdést: akkor hogyan nyílt meg a szemed? (utóvégre ez messiási csoda), akkor a 11. vers szerint ezt válaszolta Az, az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szememet és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz és mosakodj meg. Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok.
Amikor megkérdezték tőle: Hol van ő?, azt felelte: Nem tudom. Ne feledjük, amikor Jézus Krisztus elküldte őt a Siloám tavához, az ember még vak volt. Még soha nem látta az ÚR Jézust. S most, hogy már látott, még mindig nem tudta, hogy ki volt az ÚR Jézus, vagy hogy milyen volt a kinézete.
C) Az első kihallgatás
A János 9 második felében, amely magában foglalja a 13-17. verseket, első ízben hallgatják ki az embert. Mivel messiási csoda történt vele, ezért a farizeusok elé vitték, hogy kihallgassák: mondja el, mi történt vele. Mivel az ÚR Jézus úgy döntött, hogy éppen szombaton gyógyítja meg ezt az embert, élénk mozgolódás támadt a sokaságban. A farizeusok nagyon jól tudták, hogy tenniük kell valamit ebben az ügyben. Mikor a farizeusok elkezdték kikérdezni ezt az embert, hogy megtudják, hogyan gyógyult meg, holott vakon született, meghasonlás támadt köztük a 16. vers szerint:
Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.
Mivel az volt a véleményük, hogy a szombati gyógyítás a szombat megszegése, nem hitték, hogy Jézus Istentől való ember lehet, nemhogy az Isten embere a Messiás. De voltak mások, még a farizeusok közt is, akik feltették a kérdést: Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket?
Figyeljük meg, hogy a szöveg kihangsúlyozza: ilyen jeleket (tehát nemcsak általában jeleket, hiszen olyanokat a hamis próféták is tudtak tenni), hanem sajátosan messiási csodajeleket. Amikor megkérdezték a vakon született, de immár meggyógyult embert: mi a véleménye Jézusról, az ember egyszerűen arra következtetett, hogy legalábbis próféta volt. Csakhogy a farizeusok tanítása szerint a próféták - bár tudnak csodákat tenni (ahogyan Illés, és Elizeus kétségkívül tettek is), a messiási csoda kívül esett a próféták hatáskörén, mert az a Messiás kiváltsága volt. Így emberünk első kihallgatása nem vezetett határozott eredményhez.
D) A szülők kihallgatása
A férfi első kihallgatása eredménytelen volt. A farizeusok közt felmerült a kérdés. "Tegyük fel, hogy az egész dolog először is nem igaz. Tegyük fel, hogy ez az ember nem is született vakon, és az egész dolog trükk." A fejezet harmadik részében (Jn 9,18-22) kikérdezik a szülőket. A szülők két dolgot igazolnak. Először is azt, hogy ez az ember kétségkívül a fiuk. A második dolog, amelyet határozottan állítottak, hogy vakon született. Így tehát semmi lehetőségük nem maradt a farizeusoknak arra, hogy azt állítsák: itt csalásról van szó, hogy itt valaki át akarta ejteni őket. Amikor a farizeusok megkérdezték a szülőket a kihallgatás során, hogy ha fiuk valóban vakon született, hogy lehet az, hogy most lát, akkor a szülők elhatározták, hogy nem szólnak többet, és engedik, hogy a fiuk beszéljen önmagáért. Vonakodásuk okát a 22. versben olvassuk:
„Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel a zsidók már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából.”
Már megszületett a döntés: ha valaki Messiásnak vallja Jézust, azt ki fogják közösíteni a zsinagógából. Nyilvánvaló, hogy a szülők hinni akartak Jézusban, és talán ekkor titokban hittek is benne, mert látták, hogy az ÚR Jézus nem csak messiási csodát tett, hanem ezt a csodát éppen az ő fiukon tette.
A farizeusi júdaizmusban a kiközösítésnek három szintje volt. Az első volt a hezipah, amely egyszerű feddés volt, és ez 7 és 30 nap közti időtartamra szólt és pusztán fegyelmezési célja volt. Csak három rabbi együttes határozatával történhetett. Ez volt a kiközösítés legenyhébb fokozata. A hezipahra példát találunk az I. Timótheus 5:1-ben. A második szintet niddujnak nevezték, ami azt jelentette: "kivetni". Ez legalább 30 napig tartott vagy tovább, és szintén fegyelmező jellege volt. A niddujt 10 rabbinak kellett kimondania.
Erre a második fokozatra példa a II. Thesszalonika 3:14-15 és a Titus 3:10. A kiközösítés harmadik és legszigorúbb fokozata a cherem volt, ami annyit jelentett: "zsinagógátlanítani”, kitiltani a zsinagógából és a zsidó közösségből. A zsidók az ilyen cheremmel sújtott embert átkozottnak, halottnak tekintették, és senkinek nem lehetett vele semmiféle kapcsolata. Ezzel a harmadik típussal az I. Korinthus 5:1-7-ben és a Máté 18: 15-20-ban találkozunk.
Az a tény, hogy itt a "ki kell zárni a zsinagógából" kifejezést találjuk, arra utal, hogy a farizeusok a kiközösítés melyik fajtáját választották büntetésül annak a személynek, aki Jézust Messiásnak vallja. A harmadik, legszigorúbb szint volt ez, a "cherem", a zsinagógátlanítás, a zsinagógából való kizárás, s akit ezzel sújtottak, azt halottnak tartották. Így tehát a farizeusok egy az ÚR Jézusban hívő zsidót nemcsak megfeddtek, nemcsak időlegesen zártak ki maguk közül, hanem véglegesen. Mivel a szülők tudták, hogy a farizeusok mit döntöttek az ÚR Jézussal kapcsolatban, hogy a harmadik szintű kiközösítést alkalmazzák, úgy látták jónak, hogy nem szólnak többet az esetről, mindössze annyit, hogy az ő fiuk, és hogy vakon született. Így tehát a szülők vallatása éppúgy, mint a vakon született első vallatása eredménytelen volt.
E) A férfi második kihallgatása
Ennek a résznek a negyedik szakasza (Jn.9:23-34) feljegyzi a vakon született ember második kihallgatását. Ezen a kihallgatáson a farizeusok kezdték elveszíteni logikai érzéküket. Másodszor is maguk elé hívták, és azt mondták neki: Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös (24. v.). Figyeljük meg, mennyire logikátlan ez az állítás: Dicsőítsd az Istent - mondják - mi tudjuk, hogy ez az ember, Jézus bűnös. Csakhogy nem akad, aki ilyet mondogatna: "Dicsőség az Úrnak, mi tudjuk, hogy X.Y. bűnös".
Mert ez egyáltalán nem ok arra, hogy Istent dicsérjük. Inkább szomorú, ha az emberek bűnt követnek el. De a farizeusok már annyira magukon kívül vannak Jézus Krisztus miatt, hogy nem képesek józanul gondolkodni. Ezen a ponton a meggyógyult, de vakon született ember az, aki nyugodtan el tudja mondani (25. v.) Hogy bűnös-e, nem tudom, egyet tudok: bár vak voltam, most látok.
Ez az egyszerű ténymegállapítás kihívás volt a farizeusok számára, amelyre válaszolniuk kellett. Mert amit ez az ember nekik itt mondott, a sorok közt olvasva azt jelentette: "Vakon születtem, nem csak később vakultam meg. És ti magatok tanítottatok arra, hogy csak a Messiás lesz képes meggyógyítani azt, aki vakon született. Egy Jézus nevű ember meg tudott gyógyítani. A ti teológiátok szerint úgy gondolom, hogy most nektek kellene kijelentenetek azt, hogy Ö Izráel Messiása. Ti, pedig e helyett bűnösnek mondjátok Öt. Kérlek, magyarázzátok ezt meg nekem!" A farizeusok elfogadták a kihívást, és megkérdezték tőle: Mit tett veled? Hogyan nyitotta meg szemedet? (26. v.). Ezt a vakon született ember már többször is elmondta a farizeusoknak, ezért most így válaszolt: Megmondtam már nektek, de nem hallgattatok rám. Miért akarjátok ismét hallani? Talán ti is a tanítványai akartok lenni?
Természetesen nem volt túl bölcs dolog ezt mondani a farizeusoknak: Talán ti is Jézus tanítványai akartok lenni?
Nos, ez volt a legutolsó, amit tettek volna. Itt a meggyógyult vak már nem volt tapintatos, és a válasz sem, amit kapott:
Megszidták, és ezt mondták: Te vagy az Ö tanítványa, mi a Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de erről azt se tudjuk, hogy honnan való.
A farizeusok elkezdték ócsárolni ezt az embert. Kigúnyolták, és azt mondták neki: "Talán te vagy Jézus tanítványa". Nyilván látták, hogy ez az ember nem hajlandó elfogadni azt az állításukat, hogy Jézus bűnös. Hagyták, hogy tanítványa legyen, és azt mondták: ''nos, ha akarsz, ám légy az ő tanítványa, mi azonban Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de erről azt sem tudjuk, hogy honnan való." Ezzel azt értették, hogy Isten nem szólt Jézushoz, ezért Mózes tanítványának lenni sokkal nagyobb, mint Jézus tanítványának lenni.
Az emberünk azonban nem hallgatott. A 30. versben felelt nekik: Ebben az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok honnan való, mégis megnyitotta a szememet.
"Ti Izráel vallási vezérei vagytok. Ti tanítottatok engem arra, hogy csak a Messiás nyithatja meg a szememet. Nos, most látok, ti, pedig ezt nem tudjátok megmagyarázni nekem, ti, akik Izráel népének vallási vezetői vagytok." Azután emlékeztette őket saját teológiájukra a 31-32. versekben:
Tudjuk, hogy az Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő és az Ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja. Örök idők óta nem hallotta senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét.
Vannak feljegyzések vakok meggyógyításáról, de egyetlen feljegyzés sincs arról, hogy vakon született embert meggyógyított volna valaki. Ez messiási csoda volt, és az emberiség történetében most először tett valaki ilyen messiási csodát. Ezzel az ember azt állította a farizeusoknak, hogy semmi okuk nincs arra, hogy tagadják Jézus Krisztus messiásvoltát.
A farizeusok válaszát a 34. versben olvassuk: Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket? "Bűnben születtél." Miért mondták ezt? Mert a farizeusi teológia szerint, aki vakon született, az valami különleges bűn miatt született így, amelyet vagy maga a vakon született követett el még anyja méhében, vagy a szülei. Ezért mondták: "Te mindenestől bűnben születtél. Mi pedig nem, mert mi nem vakon születtünk." Azután a 34. vers ezt mondja: És kiközösítették. Ugyanazt mondják tehát, amit előzőleg a 22. versben már olvashattunk, és ami azt jelentette: "kizártunk a zsinagóga közösségéből".
F) A szellemi gyógyulás
A fejezet ötödik, utolsó szakasza (Jn 9,35-41) feljegyzi emberünk szellemi gyógyulását. Jézus Krisztus meghallotta, mi történt, hogy ezt az embert kivetették a zsinagógából. Odament hozzá és megkérdezte tőle: Hiszel te az ember Fiában? (35. v.). A férfi így válaszolt: Ki az Uram, hogy higgyek benne ? Gondoljuk meg, hogy ez az ember még nem látta az ÚR Jézust. Jézus Krisztus azt mondta neki: Látod őt, és aki veled beszél, ő az. Erre az ember így szólt: Hiszek, Uram! - és leborulva imádta Őt. Tehát látta az ÚR Jézust, és imádta Őt. S ha valaki imád valakit, akkor ezzel elismeri, hogy az a személy Isten is. A korábban még vak ember tehát szellemileg is meggyógyult.
Az első messiási csoda eredménye az volt, hogy elkezdődött az erőteljes tudakozódás Jézus Krisztus messiásvolta iránt. A második messiási csoda eredménye az a határozat volt, hogy az ÚR Jézus nem Messiás, mivel démonoktól megszállt. A zsidók vezetőinek a harmadik messiási csodára való reakciója az volt, hogy aki Messiásnak mondja Jézus Krisztust, azt ki kell közösíteni a zsinagógából.
IV. A VÉGSÖ MESSIÁSI TANÚBIZONYSÁG
Az ÚR Jézus még egy messiási csodát tett egy különleges időpontban, amellyel világosan érthető üzenetet küldött Izráel vezetőinek. Miután elutasították messiási igényét a második messiási csoda után, az ÚR Jézus ítéletet mondott Izráel ezen nemzedéke felett, mivel vétkes egy megbocsáthatatlan bűnben, a Szent Szellem káromlásában. Azután mondott még valami mást. Azt is mondta, hogy mivel elutasították, ennek a nemzedéknek nem adatik más jel, csak a Jónás jele, amely a feltámadás jelképe. A János 11:1-44-ben meg is adta ezt a jelet Lázár feltámasztásával. Az, hogy Lázár négy napig halott volt, rendkívül jelentős. A farizeusi judaizmus tanítása szerint, ha valaki meghalt, akkor szelleme ott lebegett még a teste közelében három napon át. Ez alatt a három nap alatt még mindig volt eshetőség arra, hogy feltámadjon. A negyedik napon azonban a halott szelleme leszállt a Seolba vagy a Hadesbe, és ekkor már a feltámasztása csak csoda által volt lehetetséges. Az, hogy az ÚR Jézus négy napon át, várt Lázár feltámasztásával, azt támasztotta alá, hogy ezt semmiképpen nem lehetett másként magyarázni, mint azzal, hogy Lázárt valóban a halottaiból támasztotta fel. Ezért Lázár feltámasztása ismét feltűnést keltett.
A János 11:45-54-ben a Szanhedrin összeült tanácskozni. Ezen csak még egy lépéssel tovább mentek Jézus Krisztus korábbi elutasításában. A második messiási csoda eredményeként elutasították az Úr Jézus messiási igényét. Most Lázár feltámasztásának csodájára azzal feleltek, hogy Jézus Krisztust halálra ítélték. Aki a határozatok meghozatalánál elnökölt, Kajafás, a főpap volt. Ő vette rá a Szanhedrint, hogy vesse el az ÚR Jézust azzal, hogy halálra ítéli.
Hogy ezután mi történt, az a Lukács 17:11 - 19-ben van feljegyezve. Ez alkalommal tíz (és nem csupán egy) leprás jött az Úr Jézushoz, és kérték, hogy gyógyítsa meg őket. Hogy az ÚR Jézus mit felelt, az a 14. versben van feljegyezve.
Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak. És amíg odaértek, megtisztultak.
Ezt a tíz leprást éppen azokhoz a papokhoz küldte, akik Kajafás vezetése alatt csak az imént mondták ki felette a halálos ítéletet. Ez azt jelenti, hogy egy messiási csoda helyett most TÍZ messiási csodát tett. Az első messiási csodát megtízszerezte. Kajafásnak és a papoknak TÍZ emberrel kapcsolatosan hét napot kellett eltölteni azzal, hogy kivizsgálják a helyzetet. Tízszeresen kellett meghozni a határozatot, hogy ezen emberek mindegyike megtisztult és meggyógyult a leprából. Tízszer kellett megállapítani, hogy az ÚR Jézus csodát tett. Akár a zsidó humor egyik fajtájának is tekinthetjük ezt Jézus Krisztusnál. Alighogy a zsidó vezetők kimondták felette a halálos ítéletet, tíz meggyógyult leprást küldött el hozzájuk. Messiási voltát nem három, hanem tíz tanú igazolta egyszerre. Ezzel újra bebizonyította, hogy a vezetőknek semmi okuk, alapjuk nem volt az Ő messiásvoltának elutasítására.
Dr. ARNOLD G. FRUCHTENBAUM 1943-ban, Szibériában, egy internálótáborban született. Szülei lengyel zsidók, akik a németek elől menekültek oda. A háború után a család az USA-ba emigrált. A G. Fruchtenbaum Krisztushoz, mint a Messiáshoz történő odafordulása után különböző egyetemeken tanult. Jelenleg egy missziói munka vezetője az USA-ban.
Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!