"De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét" (Jóel 3,5).
Miért nem hívom segítségül az Úr nevét? Miért futok egyik vagy másik szomszédomhoz, amikor Isten olyan közel van, és leghalkabb hívásomat is meghallja? Miért ülök le, töprengek megoldásokon és szövök terveket? Miért nem teszem magamat és terheimet közvetlenül az Úr kezébe? A legrövidebb út az egyenes út, miért nem futok egyenesen az élő Istenhez? Hiába keresgélek szabadulást mindenfelé, azt csak Istennél találhatom meg. Hatalmas ígérete bizonyossá kell tegyen efelől.
Fölösleges kérdeznem, hogy segítségül hívhatom-e Őt vagy sem, hiszen a "mindenki" szó tág kaput nyit. A "mindenki" engem is jelent, mert mindenkit jelent, aki csak segítségül hívja az Úr nevét. Ezért követni akarom az Úr vezetését, és segítségül hívom Őt most mindjárt, Őt, aki ezt a hatalmas ígéretet tette.
Nagy szükségben vagyok, és nem látom a kiutat, de éppen ezért megyek Hozzá. Aki az ígéretet tette, megtalálja majd a módját, hogyan teljesítse azt. Az én dolgom az, hogy engedelmeskedjem parancsainak, nem pedig hogy tanácsokat adjak neki. Szolgája vagyok, nem ügyvédje. Hozzá kiáltok, és Ő meghallgat engem.