Pásztor-ismeret
Rád tekintek, én Uram, Uram! Hozzád menekülök, ne vedd el életemet! (Zsolt 141,8)
Jézus ezt mondta: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él." (Jn 11,25)
Az ismeret az igazság megértése, míg a bölcsesség képesség arra, hogy alkalmazni tudjuk, amire az igazság megtanított.
Rád tekintek, én Uram, Uram! Hozzád menekülök, ne vedd el életemet! (Zsolt 141,8)
Jézus ezt mondta: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él." (Jn 11,25)
Illés így szólt: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek õt, ha pedig a Baal, akkor õt kövessétek! (1Kir 18,21)
Krisztus ezt mondja: "Jöjj, és kövess engem." (Mt 19,21)
Lelkem várja az Urat, jobban, mint az õrök a reggelt. (Zsolt 130,6)
Új eget és új földet várunk az õ ígérete szerint, amelyben igazság lakik. Ezért tehát, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy õ tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. (2Pt 3,13-14)
Add, hogy lássak, Uram!
Az Úr azt mondta Mózesnek: Meglátja majd az Úr cselekedeteit az egész nép, amely között vagy. (2Móz 34,10)
Krisztus mondja: "Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek." (Jn 15,15)
Urunk! A te szereteted legyen életünk tartalma és mondanivalója!
Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! (Zsolt 105,1)
Magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban õ a világ üdvözítõje. (Jn 4,42)
Istenem! Adj bölcsességet, hogy meglássam akaratodat!
Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Isten! (Zsolt 70,5b)
Valahány ígérete van Istennek, azokra õbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsõségére általunk. (2Kor 1,20)
Uram, hadd ismerhesselek meg jobban, mert szükségem van rád!
Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az Úr. (Jer 24,7)
Schlingloff Sanyi
Hálás vagyok értetek. Egyre többször látok egy képet, ami lehetetlen nélkületek. Amely kép sok embernek jelent jót. Remélem nem ábránd, hanem olyan valóság amit Isten vetít elénk és meg is valósul. A kép, hogy ilyen és ehhez hasonló találkozókat sok ember előtt tartunk. 1000,2000 ember előtt, vagy a kongressszusi központban vagy itt a Golgota utcában a nagyteremben. Lehetetlen ez?