„Hálát adok az istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által" (Róm 7,25).
„Ó én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem?" - hangzott Pál kétségbeesett kérdése. Azután, mintegy villámszerű megvilágosodás folytán hirtelen a fenti dicsőítő felkiáltásban tör ki.
„Mert tudjuk, hogy a törvény szellemi, de én testi vagyok, eladva a bűnnek" (Róm 7,14).
„Azért lett Hebron a Káleb öröksége, mert tökéletesen követte az Urat" (Józs 14,14).
„Gyorsan hozzátok ki a legszebb ruhát és adjátok rá!" (Lk 15,22).
„Szeretettel szolgáljatok egymásnak!" (Gal 5,13).
„Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, Isten az" (2Kor 1,21).
„A papok pedig, az Úr frigyládájának hordozói ott álltak a szárazon a Jordán közepén bátorsággal, és az egész nép szárazon ment át a Jordánon" (Józs 3,17).
„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja" (1Pt 1,3).
Ez a felkiáltás előfordul Péter írásaiban is, Páléiban is, és egyike azon megnyilatkozásoknak, melyek feltárják előttünk e férfiak szellemiségét. Mintegy bepillanthatunk mindkettőjükbe. Isten megengedi, hogy ez a személyes mozzanat is kifejezésre jusson az üzenetben, hiszen nemcsak az a kérdés, mit mondunk, hanem az is, kik vagyunk.
„Hiszen jó dolgot cselekedett velem" (Mt 26,10).
Amikor visszatér az Úr, és mi színről-színre láthatjuk, bizonyosan minden kincsünket az Ő lábai elé szórjuk majd. De mit teszünk ma?
„Amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyekben, és amit feloldoztok a földön, oldozva lesz a mennyekben" (Mt 18,18).