szenvedés

URUNK EZT mondta tanítványainak: „E világon nyomorúságtok lesz" (Jn 16,33). A szmirnai gyülekezet bizonyította ennek a próféciának az igazságát, és nekik, valamint mindazoknak, akik hozzájuk hasonlóan szenvednek, az együttérzésnek és bátorításnak ezt az üzenetét küldi. Ő az „első és utolsó", az Örökkévaló, és ez szembe van állítva a nyomorúság tíz napjával, a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünkkel (2Kor 4,17).

NAGY FELELŐSSÉG nyugodott Timóteus fiatal vállain, és minden szükséges kegyelmet meg fog találni Krisztus Jézusban; ebben a kegyelemben kellett folyamatosan erősödnie. Ez a kegyelem számunkra is rendelkezésre áll ma. Az isteni igazság letéteményeseként adja tovább (az „azokat" szó azt hangsúlyozza, hogy a tanításnak semmiképpen sem szabad változnia) egyik generációról a másikra; a 2. versben valójában négy generációról van szó: „én" (Pál), „te" (Timóteus), „hű emberek", „mások is".

PÁL EMLÉKEZTETI őket saját, közöttük végzett munkájára, és az áldásra, amely nyilvánvaló volt. Bátran hirdette nekik az Igét az üldözés ellenére, amelyet Filippiben szenvedett el (2,2). Merészsége azonban nem természetes emberi bátorság volt, hanem az Úr tette képessé rá, mivel mint mondja, „volt bátorságunk a mi Istenünkben" (2,2).

PÁL BÖRTÖNBEN van. Ez annak volt az eredménye, hogy az evangéliumot a pogányokhoz vitte, és felkeltette a zsidók féltékenységét. De nem azt mondja, hogy a császár foglya, ő Krisztus Jézus foglya, még mindig Megváltójának szerető és bölcs kezében van. Felismeri, hogy ez szuverén Urunk akarata számára. Később imádságot kér, nem azért, hogy kiszabaduljon a börtönből, hanem kegyelemért, hogy ott hűséges legyen (Ef 4,1; 6,18-20).