önértékelés

(Legjobb, ha szemléltetve adjuk elő; ehhez az illusztrációhoz mindössze egy kesztyűre van szükségünk.)

Érdekes módon egy kesztyű sok mindenre képes: fel tud venni egy könyvet, búcsút tud inteni, meg tudja vakarni a fejemet, megveregetheti valakinek a vállát, vagy pofon üthet valakit. (Húzzunk kesztyűt a kezünkre, és mutassuk be, hogyan teheti meg ezeket vagy az ezekhez hasonló dolgokat a „kesztyű".)

A következő levél Dan Taylor: Letters to My Children (Levelek gyermekeimnek) c. könyvében jelent meg (InterVarsity Press, 1989). Dan fiának, Matthew-nak írja a levelet.
Kedves Matthew!
Amikor hatodikos voltam, „kiemelkedő sportoló" díjat kaptam. Okos, atléta-alkatú, szellemes, jóképű és hihetetlenül kedves voltam. A dolgok aztán elég rosszra fordultak felsőben, de legalább ebben az évben mindenem megvolt.

  Mivel középiskolás koromban kissé félénk voltam, nemigen mertem találkára hívni a lányokat. Egy nap a barátom így szól hozzám: „Hékás, egy nagyszerű találkát szerveztem neked szombat estére! Minden elő van készítve."
-  Kivel?  - kérdeztem. Kiderült, hogy a barátom unokahúgáról, Dóráról van szó. Én még nem találkoztam vele, sőt, egyetlen Dóra nevű lányt sem ismertem.
-  Ó, nem! - tiltakoztam. - Nem megyek el egy ismeretlennel randizni!