Egy teknőscsalád kirándulni ment. Hét évig készülődtek rá. Elindultak, és alkalmas helyet kerestek, ahol letáborozhatnak. Útjuk második évében meg is találták. Körülbelül hat hónapig tartott, míg megtisztították a területet, kipakolták az elemózsiás-kosarukat, és befejeztek minden előkészületet. Ekkor fedezték fel, hogy a sót otthon felejtették. Abban mindnyájan egyetértettek, hogy egy piknik só nélkül felér egy katasztrófával!
Wisconsin államban, Milwaukee-ben egy tizenéves fiú rákos volt, és több hetet töltött a kórházban, ahol sugárkezelésnek és kemoterápiának vetették alá. Közben kihullott a haja. Amikor hazafelé tartott a kórházból, aggódott - nem a rák miatt, hanem a szégyenérzet miatt, hogy kopaszon kell visszamennie az iskolába. Azt már korábban elhatározta, hogy nem fog parókát viselni vagy sapkát hordani.
Amikor hazaért, bement az ajtón, és felkapcsolta a villanyt. Legnagyobb meglepetésére mintegy ötven barátja ugrott fel, és üdvözölte:
Az egyik milánói templomban[1] található Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora c. freskója. Ehhez a festményhez két igen érdekes történet fűződik:
(Igaz történeten alapul)
Ani nagydarab, nem túl vonzó lány volt.
Voltaképpen kövér volt.
Az ifjúsági csoport tagjaként részt vett a legtöbb ifjúsági rendezvényen és bibliaórán. Egy este az ifjúsági vezető egy olyan szituációs játékkal vezette be az alkalmat, ami a „Mentőcsónak" címet viselte.
Egy férfi, aki munkahelyi balesetet szenvedett, kártérítési kérelmet nyújtott be a biztosítótársasághoz. A biztosítótársaság részletesebb tájékoztatást kért a baleset körülményeiről, mire emberünk a következő magyarázó levelet küldte:
Tisztelt Uraim!
Volt egyszer egy öreg kolostor, amelyre nehéz idők jártak. Évszázadokkal korábban ez egy virágzó kolostor volt, ahol sok odaszánt szerzetes élt és dolgozott, és nagy hatással volt a birodalomra. Most azonban mindössze öt szerzetes élt itt, akik már mindnyájan hetven év felettiek voltak. Ez nyilvánvalóan egy halálraítélt rend volt.
Ez a történet egy amerikai katonáról szól, aki végre hazafelé tartott, miután Vietnámban harcolt. San Franciscóból felhívta szüleit:
- Anya és apa, megyek haza, de szeretnék kérni tőletek egy szívességet. Szeretném hazavinni magammal egy barátomat.
- Természetesen! - jött a válasz. - Örülünk, hogy megismerhetjük.
- De van valami, amit tudnotok kell - folytatta a fiú. -A háborúban súlyosan megsebesült. Aknára lépett, és elveszítette egyik karját és egyik lábát. Nincs senkije, akihez mehetne, és szeretném, ha velünk lakhatna.
Valamikor régen egy faluban - egy tanmese szerint - mindenki vak volt. Egy napon a falu lakói közül hatan találkoztak egy emberrel, aki elefántháton jött feléjük. A hat ember, akik már hallottak az elefántról, de soha nem voltak ilyen közelségben egyhez sem, megkérték az utazót, engedje meg, hogy megérintsék a nagy vadállatot.