engedelmesség

Lehet hogy nem értem meg, amit Jézus Krisztus mond, de veszélyes ezért azt állítani, hogy Ő tévedett abban, amit mondott. Sohasem helyes, ha azt gondolom, hogy engedelmességem Isten szava iránt gyalázatot hoz Jézusra. Egyedül az engedetlenség hoz reá szégyent. Sohasem helyes az Ő becsületéről való elképzelésemet odatenni annak a helyébe, amire világosan indít engem, még akkor sem, ha ez abból az őszinte vágyból fakad, hogy elejét vegyem az Ő nyilvános megszégyenülésének. Hogy egy indítás Istentől való-e, azt annak csendes állhatatosságából tudom meg.

Ha elveszítjük a mennyei látást, csak mi magunk vagyunk felelősek érte. Azáltal veszítjük el, hogy szellemileg léket kapunk. Ha Istenbe vetett hitünket nem gyakoroljuk a mindennapi élet dolgaiban, akkor egy-kettőre odavan az Istentől kapott látás. Egyetlen úton lehetünk engedelmesek a mennyei látás iránt: ha minden tőlünk telhetőt megteszünk Isten legfenségesebb céljáért. De ez csak akkor lehetséges, ha a látást szakadatlanul és elszántan emlékezetünkbe idézzük.

Nem tudatosan vagyunk engedetlenek Isten iránt: csak egyszerűen azért, mert nem figyelünk rá. Isten közölte velünk parancsait, itt vannak, de mi ügyet sem vetünk rájuk, nem szándékos engedetlenségből, hanem mert nem szeretjük és nem tiszteljük Őt. "Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok" (Jn 14,15). Amikor rájövünk, hogy milyen "tiszteletlenek" voltunk Istennel szemben, akkor a szégyen és a megaláztatás elborít, amiért nem figyeltünk rá.

Isten ritkán szól hozzánk megdöbbenést keltően, de sokszor olyan úton, amit könnyen félremagyarázunk és ezt mondjuk: "Csodálnám, ha ez Isten szava lenne!" "Rajtam volt erős keze, hogy tanítson engem" (Ézs 8,11) - mondja Ézsaiás, azaz nyomasztó körülmények által szólt az Úr hozzá. Semmi sem érint minket igazán, csak ha maga az Úr szól. Felismerjük-e a kezét, vagy csak a véletlennek tulajdonítjuk a dolgokat?

Jézus egyszerű megállapítása is rejtély marad előttünk, ha nem vagyunk egyszerűek. Hogyan lehetnénk mi is olyan egyszerűek, mint Jézus? Ha Szent Szellemét befogadjuk, megismerjük, reá bízzuk magunkat, engedelmeskedünk Isten szavának, amit Ő hozott: így válik életünk bámulatosan egyszerűvé. "Gondoljátok meg - mondja Jézus -, hogy a ti mennyei Atyátok így ruházza a mező füvét: mennyivel inkább felruház akkor titeket, ha helyes viszonyban maradtok vele.

Nekünk, mint Isten munkásainak meg kell tanulnunk, hogy teret engedjünk, szabad mozgást biztosítsunk Istennek. Számítgatunk, mérlegeljük a lehetőségeket, aztán megállapítjuk, hogy ez vagy az fog történni, de közben megfeledkezünk arról, hogy Isten a maga tetszése szerint, váratlanul belenyúlhat az eseményekbe. Meglepődnénk-e, ha Ő úgy toppanna be összejövetelünkre, ahogyan sohasem gondoltuk volna? Ne szabd meg, hogy milyen különleges úton jöjjön; Őt várd, így engedj teret neki. Várd az Ő jövetelét, de ne te határozd meg, hogyan jöjjön.

Néha frissek vagyunk az imaórára, de nem vagyunk frissek a cipőtisztításra. A Szent Szellemtől való újjászületés félreismerhetetlenül Isten műve; olyan titokzatos, mint a szél fúvása és olyan meglepő, mint Isten maga. Nem tudjuk, hol kezdődik, el van rejtve személyes életünk mélységeiben. A felülről születés örökké tartó, szakadatlan és folytonos kezdet: állandó frissesség a gondolkozásunkban, beszédünkben és életünkben: Isten életéből fakadó folytonos meglepetés. A bágyadtság arra mutat, hogy kikapcsolódtunk az Istennel való közösségből.