Csapdába ejt, ha azt gondoljuk, hogy Isten tökéletes mintaképpé akar tenni és rajtunk megmutatni, mit tehet Ő. Istennek az a szándéka, hogy eggyé tegyen minket Önmagával. Egyes hívő mozgalmak hajlanak arra, hogy hangsúlyozzák: Isten a szentség példányait formálja ki belőlünk, aztán betesz múzeumába. Mihelyt így képzeled el a személyes szentséget, már nem Isten van életed középpontjában, hanem te, magad, az, hogy a te életed mit mutathat fel Istenből.
„Ha azt hallod, hogy..., akkor keress, kutass és kérdezz utána alaposan, és ha valóban igaz a dolog, és megtörtént..." 5Mózes 13:13.15
Az erkölcsi törvény nem veszi figyelembe gyarló emberi voltunkat, nincs tekintettel örökölt hajlamainkra és gyengeségeinkre. Megköveteli, hogy teljesen erkölcsösek legyünk. A törvény soha nem változik, a legnemesebbtől és a leggyengébbtől is ugyanazt követeli. Az Istentől rendelt törvény nem változik sem a nemesebb, sem a gyengébb emberrel szemben. Nem mentegeti mulasztásainkat, ugyanaz marad minden időben és az örökkévalóságban is. Ha erre nem ébredünk rá, azért van, mert nem vagyunk elevenek. Amint megelevenedünk, látjuk, hogy az életünk kész tragédia.
Meggyalázza a Teremtőt az a mód, ahogyan mi tehetetlenségünkről beszélünk. Elégtelen voltunk siratása Istent szidalmazza, mert azt jelenti, hogy nem vesz tudomást rólunk. Váljék szokásoddá annak a begyakorlása, hogy Isten előtt megvizsgálod mindazt, ami emberek előtt olyan alázatosnak hangzik és akkor ijedten rájössz, milyen vakmerően szemtelenek az ilyen megállapítások.
A kegyeskedő ébredési mozgalmak mit sem tudnak az Újszövetség kemény valóságáról és igazságairól, semmit arról, ami Jézus Krisztus halálát nélkülözhetetlenné teszi; csak kegyes légkörre, imádságra és áhítatra vágynak. Az ilyenféle vallásos élmény sem nem természetfeletti, sem nem csodálatos. Nem Isten szenvedése árán kellett megszerezni, nincs ott rajta a Bárány vére, nincs rajta a Szent Szellem ismertetőjele, amit látva az emberek csodálkozva mondják: "Ez a mindenható Isten munkája". Pedig erről beszél az Újszövetség, nem másról.
Isten kegyelmének evangéliuma az ember lelkében mélységes vágyódást, de ugyanolyan mély tiltakozást is ébreszt, mert az az üzenet, amit hoz, cseppet sem kellemes. Az emberben olyanfajta gőg van, amely mindig csak adni akar, de nehezére esik elfogadni. "Testemet a vértanúságra adom, egészen Istennek szentelem: bármit szívesen megteszek, csak ne alázz le a pokolra megérett bűnössel egy sorba és ne mondd, hogy csak annyit tehetek, hogy ajándékképpen elfogadom Jézus Krisztus szabadítását."
Ha Krisztus keresztjébe igazán belemélyedek, nem lesz belőlem önmagát figyelgető kegyeskedő, akit csak a saját tisztasága érdekel, hanem Jézus Krisztus ügye lesz a fontos és az foglalkoztat majd. Urunk nem volt remete, sem aszkéta, nem különült el a társadalomtól, de belsőleg mindig szabad volt. Közelükben volt, de egy másik világban élt. Annyira benne élt a hétköznapi életben, hogy korának vallásos emberei ezt mondták: nagyevő és borivó ember. De Urunk soha nem engedte, hogy bármi beleavatkozzék Istennek szentelt szellemi erejébe.
Ha Isten erejét, azaz Jézus feltámadott életét kívánnád megismerni halandó testedben, akkor mélyen bele kell gondolnod Isten tragédiájába. Hagyd abba, hogy saját érdekedben felkutasd szellemi életed jelenségeit, mindentől szabadon mélyedj el szellemben Isten tragédiájába és azonnal ott lesz benned Isten ereje! "Térj vissza hozzám" (Ézs 45,22), figyelj a valóságos forrásra, akkor majd Isten ereje ott lesz benned. Elveszítjük az erőt, ha nem helyes irányba figyelünk.
Az újjászületett ember eleinte nem látja az összefüggéseket. Érzései rendezetlenül kavarognak, a külső dolgok mozzanatai között nem lát összefüggést. Pál apostol mindenben mély, szoros összefüggéseket látott, ezért külső élete is változhatott anélkül, hogy ez elkedvetlenítette volna, mert nála minden Istenre volt alapozva, benne gyökerezett. Krisztus keresztje az alapja ezeknek a szellemi összefüggéseknek. A legtöbben azért nem vagyunk szellemileg rendezettek, mert a dolgok külső rendezettsége jobban érdekel, mint a belső.
Ez a vers leírja, milyen a teljes ráhagyatkozás Istenre. Mint ahogyan a szolgák szeme mesterük kezére néz, úgy nyugszik meg a mi szemünk Urunk kezén és így ismerjük fel az Úr karját (Ézs 53,1). Szellemileg léket kapunk, ha tekintetünket levesszük Őróla. A hajótörést nem annyira külső nehézségek okozzák, inkább a képzelődésünk. A kelleténél jobban nyújtózkodtunk, lábujjhegyre állva próbáltunk Istenhez hasonlóvá lenni, ahelyett hogy alázatos emberek maradtunk volna. A valóságban pedig mégsem tudunk eléggé igyekezni.