Titus

AMIKOR ELÉRKEZÜNK oda, hogy a Timóteushoz írt 1. és 2. levelet, valamint a Titushoz és Filemonhoz írt levelet olvassuk, és túl vagyunk azokon a leveleken, amelyeket Pál általában a szentekhez, éspedig elsősorban a gyülekezetekhez írt, akkor azokhoz jutottunk, amelyeket különböző okokból néhány legközelebbi barátjának és munkatársának írt. Az apostolnak sok figyelemre méltó barátja volt: Barnabás és Silás, Priscilla és Aquilla, Lukács és Epafroditusz, Klóé háznépe, Stefanosz és Filemon, akiket mindig üdvözletével bátorított.

AZ ELSŐ két vers a társadalomban való magatartásra vonatkozik, ahol tevékeny jóságot, ártalmatlanságot és törvénytiszteletet kell mutatni. A faj- vagy osztálygyűlölet nagy hiba lenne bennünk. A fejedelemségek és hatalmasságok (1. v.) a földi rendért vannak, míg az Ef 1,21; 3,10; 6,12; Kol 2,10.15 mennyeiek. Úgy illik, hogy mutassunk szelídséget minden ember iránt (Tit 3,2). Az igazságot alázatosan kell fogadni (Jak 1,21), és ugyanúgy gyakorolni. Nem voltunk-e időnként gyűlölködők és különféle testi vágyaknak és gyönyöröknek a rabszolgái? (3.

ÚGY GONDOLHATJUK hogy ennek a levélnek ezek a kulcsversei. Milyen gyönyörű a témájuk! Ez Isten kegyelmének kiragyogása (az epifánia). Benne ragyogott fel, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal (Jn 1,14). Ennek a szándékát úgy határozza meg, hogy „üdvözítő kegyelem" (Tit 2,11). A Szentírásban Isten kegyelmét az 1Móz 6,8-ban említi; ez menekülést hozott Noénak és családjának. Bárcsak soha ne felednénk el, hogy mivel tartozunk Isten kegyelmének. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön, de sokan közömbösek erre.

EZ a szakasz olyan dolgokat részletez, amelyek megfelelnek az egészséges tanításnak. A hamis tanítók, akikre az 1,10-16-ban céloz, romlottak voltak indítékaikban és jellemükben. Cselekedeteikkel megtagadták hitvallásukat. Az egészséges tanítás olyan, mint a szellemi higiénia, amely egészséges jellemet és magatartást eredményez.

AZ 1-6. BEVEZETŐ versekben Pál úgy ír, mint Isten szolgája vagy rabszolgája. Üzenete az örök életet érinti, amivel kapcsolatban a hívő ember reménysége „az igazmondó Isten” hűségén alapul. Ez a kővetkező igékre emlékeztet bennünket: az „igaz Isten" (Ézs 65,16); „a reménységnek Istene" (Róm 15,13); „a szeretetnek és békességnek Istene" (2Kor 13,11). Az üzenet, amely Pálra van bízva, „örök időknek előtte" keletkezett. Vö. a 2Tim 1,9-cel, ahol ugyanezeket a szavakat használja Isten szándékára és kegyelmére.

TITUS GÖRÖG férfi volt (Gal 2,3), akinek neve azt jelenti, hogy tiszteletre méltó. Pál úgy Irt neki, mint „igaz fiamnak" (Tit 1,4), úgyhogy valószínűleg az ő munkái nyomán tért meg. Az Apostolok Cselekedeteiben nincsen említve, de a következő igehelyeken igen: 2Kor 2,13; 7,6.13-15; 8,6.23; Gal 2,1-3; 2Tim 4,10. Őt küldte Pál Korintusba, miután első levelét megírta, és nehéz körülmények között bizonyult Pál partnerének és segítőtársának a korintusiakkal kapcsolatban (2Kor 8,23).