Péter

ÉLETÜNK, MINT hívő embereké, világosan kettéválik a „múlt időre" és „időnk hátralévő részére". A döntő tényező az újjászületés volt (1,23; 2Pt 1,4). A „Krisztus vérével való meghintés" elkülönített bennünket az Úr számára (1Pt 1,2). Régen ezt mondta Isten: „különbséget (megváltást) teszek az én népem között" és Egyiptom között (2Móz 8,23). Megtérésünk előtti napjainkban semmit sem mulasztottunk el, hogy szorgalmasan dolgozzunk a pogány élet szándékos céljáért (akaratáért), amely elbukott állapotunk sokféle lealjasult vágyakozását elégítette ki (1Pt 4,2).

ITT ISMÉT utalást találunk a szenvedésre a lelkiismeret kedvéért és azért a szent névért, amelyet megvallottak. Általában azoknak, akik buzgók (vagyis lelkesedők) a jóra, nem számítanak bántalmazással (13. v.). Azonban olyan időkben, amilyenekre itt hivatkozott, valójában szenvedhettek jócselekvésért is (17. v.)! A világ megbízhatatlan, és egy üldöző világ kegyetlenül megbízhatatlan (ApCsel 14,11.19; Mk 3,5-6).

A TÖRVÉNYTELENSÉGEK és az engedetlenségek ezekben a végső időkben megnövekednek, és előhozzák azt a törvénytiprót is, aki önmagában összpontosítja majd az Isten rendje ellen fellázadó állandó emberi magatartást (2Thesz 2). De az isteni rendelkezéseknek történő engedelmesség nagyon illendő a hívőkhöz, akik azt vallják, hogy elismerik Őt, Aki szuverén a maga megoldásaiban. Az jó a társadalomnak, ha minden emberi rendeletnek engedelmeskednek az Úrért (1Pt 2,13), és a szolgák engedelmeskednek uraiknak.

A HÍVŐ ember az Úrral kapcsolatba kerülve rájön, hogy idegen a világban, mert a világ nem ismeri őt, ahogyan nem ismeri Urát sem (2,11; 1Jn 3,1).

Ábrahám, a „héber" (ami azt jelenti, hogy „átmenő", vagy „az ember a másik oldalról"), készségesen megvallotta másoknak, hogy ő mennyei városra várakozott, és zarándok volt. így nem szégyellte Isten, hogy Istenének neveztessék (Zsid 11,16).

LÁTVA, hogy az Ige újjászületést eredményezett, és megmarad örökre (1,23-25), ebből természetesen következik, hogy azzal kell táplálkoznunk (1,2; Jak 1,18.21). Megízleltük az Úr kegyelmét a megtéréskor; most fejlesszük ki a megfelelő szellemi étvágyat az igazságra. Ahogyan az újszülött csecsemők tejre vágyakoznak, így vágyakozzunk szorgalmasan az Ige szellemi, hamisítatlan tejére. (Nem csecsemőknek kell lennünk, hanem vágyakoznunk kell a táplálékra és az életre.)

HELYÉNVALÓ VOLT a pusztában, hogy a hang azt kiáltotta, hogy „térjetek meg", mert azt hirdette, hogy minden (hús)test olyan, mint a fű, és minden dicsősége olyan, mint a mező virága. A Szellem ráfúj, és az elszárad (24. v. Jak 1,11). A hit elfogadja az ember megromlott állapotának a tényét.

A MAI szakasz négy áldást mutat be, amelyekbe a hívő ember bejutott.

(1.) Örök tanácsvégzések tárgya lett, kiválasztva Isten eleve ismerése szerint (2. v.). Ebben a választásban szeretet volt (Ef 1,4-5; 5Móz 7,6-8).

(2.) Megszentelt lett (elkülönített) a Szellem hatalma által, hogy engedelmeskedjen az evangéliumnak (2,22. v.; 2,7-8; 3,20; 4,17; 2Tesz 2,13). Így személy szerint Jézus Krisztus egyszer kiontott vérének meghintése (alkalmazása) alá került (Zsid 10,22; 12,24).

PÉTER IGAZI pásztori szívvel ír, mint vén, vezetve a nyájat azok javára. De úgy beszél, mint választott és tekintélyes apostol, aki tanúja volt Krisztus szenvedéseinek és dicsőségének (5,1; 2Pt 3,2; Mt 17,1-2; Lk 1,2; ApCsel 1,2; 3,15; 4,20; 5,32). Az Úr választotta ki, hogy megnyissa a hit ajtaját a zsidóknak (ApCsel 2), (később pedig a pogányoknak, ApCsel 10; 15,7).