„Isten ingyenes kegyelmének munkája, amely által megújulunk a teljes emberben Isten képe szerint, és Isten egyre inkább képessé tesz arra, hogy meghaljunk a bűnnek és az igazságnak éljünk.”
Magát a megszentelést tehát így lehet meghatározni: „A Szentlélek kegyelemmel teli és folyamatos működése, amelyen keresztül megtisztítja a bűnöst, egész természetét megújítja Isten képére, és képessé teszi jó cselekedetek végzésére”.
Az első lépést úgy kell megtennünk, mintha nem is volna ott Isten. Hiába várjuk, hogy Isten segítsen, nem teszi meg. De mihelyt elindulunk, meglátjuk, hogy Ő jelen van. Ha Isten indít, az első lépés, a kezdeményezés, erkölcsi jellegű: meg kell tenned, nem szabad lustán heverned, mint egy darab fa. Ha igazán akarunk "felkelni és megvilágosodni", akkor a robotnak tűnő munkát isteni fényben kezdjük látni.
Készek vagyunk-e szembenézni ezzel a ténnyel, amikor megszentelődésért imádkozunk? A "megszentelődés" szót sokszor túl könnyen vesszük ajkunkra, de készek vagyunk-e arra, hogy bármekkora árat is megfizessünk a megszentelődésért? Földi érdekeink erős leszűkítését és Isten iránti érdeklődésünk végtelen kiszélesítését is vállalnunk kell érte. A megszentelődés azt jelenti, hogy mindenestől Isten szempontjára összpontosítjuk a figyelmünket; minden testi, lelki és szellemi erőnket foglyul ejtve készen tartjuk Isten céljaira.
(A tanítványsággal járó kiközösítés)
A teljes megszentelődést senki sem tapasztalhatja meg anélkül, hogy ne lett volna "fehér temetése" - a régi élet sírba tétele. Ha sohasem voltál ebben a haláltusában, megszentelődésed csak puszta látomás. Kell, hogy legyen "fehér temetésed", olyan halálod, amelyből csak egy feltámadás van: a Jézus Krisztus életébe. Az ilyen életet nem háboríthatja meg semmi: eggyé lett Istennel egyetlen egy cél érdekében, hogy ti. tanúja legyél neki.
Az egész Újszövetségben ez a vers foglalja össze a legnagyszerűbben Jézus Krisztus tanítványának missziói munkáját.
A kegyelem első, fejedelmi művét ezek a szavak foglalják össze: "hogy bűneik bocsánatát vegyék".
Amikor valakinek nincsenek személyes megtapasztalásai, ez majdnem mindig azért van, mert még sohasem kapott semmit.
Hogy valaki megszabadult-e, annak egyetlen jele az, hogy kapott valamit Jézus Krisztustól.
Nekünk, Isten szolgáinak, az a dolgunk, hogy felnyissuk az emberek szemét: hadd forduljanak a sötétség helyett a világosság felé.
Micsoda nagy öröm ez! Isten, aki megváltott minket Jézus Krisztus vérével, meg akar szentelni Szent Szellemének vizével. Isten megígérte ezt, és így is lesz, "hogy megtisztuljatok". - Urunk, érezzük és bánjuk tisztátalanságunkat, ezért most örvendezünk ígéretednek, amelyben kijelentetted, hogy megtisztítasz minket. Bárcsak hamarosan beteljesítenéd ígéretedet!
...megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által. (1Kor 6,11)
Boldog az a nap, amelyen minden szentté lesz. Még a lovak csengettyűi is az Urat dicsőítik. Ez a nap számomra már elérkezett. Mindent Istennek szentelek? Ruhám, amelyet fölveszek, majd levetek, Krisztusnak, az én Uramnak igazságára kell emlékeztessen. Munkámat úgy kell végeznem, mint aki az Úrnak szolgál. Bárcsak válna a mai napon a ruhám papi köntössé, ételem szentséggé, házam templommá, asztalom oltárrá, beszédem tömjénné, én magam pedig pappá! Uram, teljesítsd kérésemet és add, hogy körülöttem semmi ne legyen közönséges, tisztátalan!
AMIKOR EGÉSZ IZRÁEL eljött „egy szívvel", hogy Dávidot királlyá tegye Hebrónban, azt olvassuk, hogy „nagy öröm volt Izráelben", 1Krón 12,40. Fejezetünk az örömnek és éneknek egy másik esetét jegyzi fel, amikor a frigyládát felvitték a helyére Jeruzsálembe, 1Krón 15,25-28. Ez gondos előkészítés eredménye volt. Dávid helyet akart találni, nem csupán egy megszentelt eszköznek, hanem az Úrnak; lásd Zsolt 132,1-9.
Máté 1,22-23