Pált arra választotta ki az Úr, hogy lássa és hallja, amint a mennyből szól hozzá. Ez önmagában is nagy kiváltság volt, de Isten célja nemcsak ez volt, az üzenet Pálon keresztül másokhoz is, minden emberhez szólt. Nem is rekedt meg Pálnál, ő volt az, akinek Európa az evangéliumot köszönheti.
Aligha gondolta a filippi börtönőr, hogyan változik meg majd az élete, miután két utolsó foglyát bezárta. Számára ez szokásos munkanap volt. A helyi forrongás két vendéget eredményezett a börtön számára, ő pedig örült, hogy szívességet tehet és biztosíthatja az elhelyezési lehetőséget, noha a legrosszabbat, ami a rendelkezésére állt! Egész nap végezte a munkáját - valószínű lelkiismeretes ember volt és éjszakai álomba merült, nem is sejtve, hogy ő az egyike annak a néhány híres embernek a Szentírásban, akiknek álmát az Úr szakította félbe.
AZ A HÍVŐ, akinek az a kísértése, hogy kételkedjen abban, hogy Isten elfogadta, higgye el ezt a verset amely biztonságot nyújt. Hiszi, hogy Jézust Isten küldte? Ha igen, akkor ő Istentől született, és ezért szükségképpen el van fogadva, mint az Ő gyermeke. Mindenkinél, aki így született, meg kell lennie a szeretet bizonyítékának mindenki felé, aki a „drága vérben” közösségben van vele Isten családjában. Lehet, hogy nem értünk egyet azzal, amit mások tesznek, de vigyáznunk kell, hogy le ne nézzük őket (Lk 18,9-14).
Nikodémus már bízott az Úrban, mégis csak titkos tanítvány volt. A sátoros ünnepet megelőző napok alatt az Úr Jeruzsálem városában tartózkodott. Az egyszerű emberek zavarban voltak, hogy vajon Ő-e "a próféta", vagy talán "a Krisztus". A Szanhedrin, figyelembe véve a növekvő érdeklődést, elküldte a templomőrséget, hogy tartóztassák le. Azok üres kézzel tértek vissza, és bizonyságot tettek, hogy "soha ember úgy nem beszélt, mint ez az ember", ami feletteseiket ingerültté tette. Úgy látszik, a katonákat lenyűgözte az Ő tanításának ellenállhatatlan természete.
VOLTAK NÉHÁNYAN a városban, akik megkérdőjelezték Pál apostoli tekintélyét, és így próbálták aláásni a munkáját. Ezzel foglalkozni kell, és el kell oszlatni a kételkedést itt és most, mert különben milyen hatása lesz a levélnek? Pál a problémával háromféleképpen foglalkozik.
BEMERÍTŐ JÁNOS hűséges Krisztusról szóló bizonyságtételében, és ez nem sokkal azelőtt történik, hogy mások is befogadják az Üdvözítőt. A szakasz bővölködik az Úrról szóló sokféle leírásban. Jézus Krisztus az (17. v.), Akin keresztül kegyelem és igazság jött el. A törvény Mózes által adatott és elvezetett a bűn ismeretére, míg Krisztus a bűnök bocsánatát nyújtja. A törvény azt mondja, hogy hajtsd végre, a kegyelem azt mondja, hogy higgy. Ő az egyszülött Fiú (18. v), Aki teljesen kifejezi Istent, és Jézusként volt ismeretes (29., 36. v. stb.) Ő Úr (23.
NABUKODONOZOR BIZONYSÁGTÉTELE, 1-9. v. A tanítást akarva, vagy akaratlanul kapja az ember. Mindkét esetben ugyanaz lesz az eredmény, de nagyon nyilvánvalóan különbözik egyik a másiktól. Dániel hajlandó volt tanulni, mint ifjú, 1. fej., és ezért Isten szolgája volt egy életen keresztül. Nabukodonozor nem tanult a 2-3. fej. tapasztalataiból, így Isten nevelése fokozódott vele kapcsolatban. Nyolc évről van szó a 4. fejezetben, amelynek végén a megalázott Nabukodonozor felfogta, hogy mi történt vele. (A 19,25-33. v.
AZ ÉZSAIÁS 53-55 az evangélium áldásainak gyönyörű összefoglalását adja. Az 53. fejezet az Üdvözítő engesztelő helyettes halálának alapja és támasza. Az 54. fejezet az áldásokat Izráellel kapcsolatban mutatja, az 55. fejezet pedig az örömteli meghívást kiterjeszti a pogányokra. Fejezetünk egy mindenkihez szóló hívással kezdődik, aki szomjúhozik, 1. v. Ez eszünkbe juttatja az Úrnak a samáriai asszonnyal folytatott beszélgetését a kútnál.
A 119. ZSOLTÁR A LEGHOSSZABB a könyvben, és egyike a legfontosabbaknak. Az egész Isten Igéjéről szól, és annak hatásáról a hívő ember életére és járására. Kulcsverse a következő lehet: „Mimódon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útát?", 9. v.
A ZSOLTÁR HÁROM utat ír le, amelyben Isten kijelenti önmagát.
(1) A teremtésben, 1-6. v.; (2) a Szentírásban, 7-11. v.; (3) a kereső léleknek, 12-14. v. Ez az egymást követő kijelentés sorrendje a Róm 1-3-ban is. Először a pogány világnak, írott kijelentés nélkül, azután a tanult és kulturált világnak, majd a zsidók által képviselt vallásos világnak.