kijelentés

Amikor Isten Fia imádkozik, csak egyetlen egynek van tudatában, és ez az egy az Ő Atyja. Isten mindig meghallja Fia imádságait, és ha Isten Fia kiformálódott bennem, az Atya mindig meghallja az én imádságaimat is. Tehát egyedül arra kell törekednem, hogy Isten Fia kiábrázolódjék az én halandó testemben. "A ti testetek a Szent Szellem temploma", tehát Isten Fiának Betleheme. Adok-e erre lehetőséget Isten Fiának bennem? Vajon Isten Fiának őszintén egyszerű élete éppúgy munkálkodik-e bennem, mint tette, mikor itt járt a földön?

Lelkünk történetében gyakran ismétlődik meg, hogy "eltűnik a hős". Isten újra meg újra elvesz valakit barátaink közül azért, hogy saját maga foglalhassa el a helyét. Ilyenkor ájulás környékez, elgyengülünk, gyávákká leszünk. Vegyük személyesen: amelyik évben meghalt az a valaki, aki olyan drága volt nekem, mint Isten - odadobtam mindent? - beteg lettem? - elcsüggedtem? Vagy - megláttam az Urat?

Milyen irányba folynak a gondolataim? Arrafelé, amit Isten mond, vagy afelé, amitől félek? Megtanultam-e, hogy ne csak utána szajkózzam, amit Isten mond, hanem csak akkor mondjak valamit, ha már meghallottam kijelentését? "Ő mondta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled, úgyhogy bízvást mondjuk: az Úr az én segítségem, nem félek, ember mit árthat nekem!"

Urunk mindig újra csodálkozni kénytelen rajtunk - elámul azon, mennyire nem vagyunk egyszerűek. Saját vélekedéseink tesznek ostobává bennünket. Amikor egyszerűek vagyunk, soha nem vagyunk buták. Folyton okoskodunk. Fülöp valami falrengető titok kinyilatkoztatását várta, de nem abban az Egyetlenben, akit ismert. Isten titka nem a következendőkben van elrejtve, hanem a "most"-ban. Mi pedig azt várjuk, hogy valami eget-földet megrázó esemény formájában ölt majd testet.