kapcsolat

Ne legyen soha részvét benned az iránt, aki arra a következtetésre akar késztetni, hogy Isten keményszívű. Isten sokkal gyengédebb, mint ahogy elképzelni tudnánk. Újra meg újra lehetőséget ad nekünk arra, hogy durvaságunkra kimutathassa gyengédségét. Ha valaki nem tud eljutni Istenhez, ez azért van, mert valami rejtegetett dolgát nem akarja odaadni Istennek. Mondja ugyan: "Elismerem, hogy rosszat tettem, de eszembe sincs odaadni azt". Lehetetlen az ilyen esetben részvéttel lennünk.

Isten azt akarja, hogy az emberek erkölcsi kapcsolatba jussanak vele: ezzel a céllal kötött velük szövetséget. "Miért nem szabadít meg engem Isten?" Már megszabadított, de én nem léptem vele kapcsolatba. "Miért nem teszi Isten ezt vagy azt?" Már megtette, de az a kérdés, szövetséget kötök-e én vele? Isten nagy áldásai befejezettek és készek, de nem az enyémek addig, amíg nem lépek vele kapcsolatba az Ő szövetsége alapján.

Csapdába ejt, ha azt gondoljuk, hogy Isten tökéletes mintaképpé akar tenni és rajtunk megmutatni, mit tehet Ő. Istennek az a szándéka, hogy eggyé tegyen minket Önmagával. Egyes hívő mozgalmak hajlanak arra, hogy hangsúlyozzák: Isten a szentség példányait formálja ki belőlünk, aztán betesz múzeumába. Mihelyt így képzeled el a személyes szentséget, már nem Isten van életed középpontjában, hanem te, magad, az, hogy a te életed mit mutathat fel Istenből.

Meggyalázza a Teremtőt az a mód, ahogyan mi tehetetlenségünkről beszélünk. Elégtelen voltunk siratása Istent szidalmazza, mert azt jelenti, hogy nem vesz tudomást rólunk. Váljék szokásoddá annak a begyakorlása, hogy Isten előtt megvizsgálod mindazt, ami emberek előtt olyan alázatosnak hangzik és akkor ijedten rájössz, milyen vakmerően szemtelenek az ilyen megállapítások.

Az olyan embernek, akit Jézus Krisztus szenvedésközösségébe fogadott, nincs magánélete, "külön világa a világban". Isten betör szentjei magánéletébe és átjáróvá teszi őket Önmaga és a világ között. Egyetlen ember sem bírná ki ezt, aki nem él közösségben Jézus Krisztussal. Nem önmagunk számára szentelt meg minket; elhívott az evangélium közösségébe. A velünk történő dolgok nem a személyünket érintik - Isten mégis általuk von be a vele való szorosabb közösségbe. Hadd tegyen tetszése szerint!

Jézus Krisztus nem azt mondta: "Menj és ments lelkeket" - a lelkek megmentése Isten természetfeletti műve -, hanem azt: "Menj és tégy tanítvánnyá minden népet." Addig azonban nem tehetsz tanítvánnyá senkit, amíg te magad nem vagy az. Amikor a tanítványok visszajöttek első kiküldetésükből, tele voltak örömmel, mert az ördögök is engedtek nekik, de Jézus azt mondta: "Ne a sikeres szolgálatnak örüljetek; örömre akkor van ok, ha helyesen viszonyultok hozzám".

Napjainkban az Úr Jézus Krisztus legnagyobb ellensége a gyakorlati munkáról alkotott olyan elgondolás, amely nem az Újszövetségből, hanem a világi gyakorlatból születik. Ebben felülkerekedik a szüntelen erőkifejtés és tevékenykedés, de nincs helye az elmélyült kapcsolatnak Istennel. Nem jó helyen van a hangsúly. Jézus azt mondta: "Az Isten országa nem szemmel láthatólag jön el, hanem az Isten országa tibennetek van" - titokzatosan, elrejtetten. A keresztyén munkások sokszor túlságosan a kirakatban élnek.

Isten szolgálatának kérdéseihez a kulcs Isten kezében van; ez a kulcs pedig az imádság, nem a munka. Nem az a munka, amit manapság annak tartanak, mert az sokszor kibújik az Istennel való szoros közösség alól. Az Istenért végzett munka problémáit nem a józan ész kulcsa nyitja fel, sem a gyógyászat, a civilizáció, a nevelés, sőt az evangélizáció kulcsa sem. Egyedül az imádság oldja meg ezeket a kérdéseket. "Kérjétek az aratás Urát!" Természetes ésszel az imádság nem alkalmazható, egyszerűen képtelenség.

"Mi miért nem űzhettük ki azt?" A felelet a személyes kapcsolat Jézus Krisztussal. Ez a faj nem megy ki semmire, csak ha koncentráljuk magunkat - és ismét megkettőzve is koncentráljuk magunkat Őreá. Mindaddig nélkülöznünk kell ezt a hatalmat, mint a tanítványoknak is, amíg a saját alkatunkból merített gondolataink alapján próbáljuk végezni Isten munkáját, nem pedig úgy, hogy Őreá összpontosítjuk a figyelmünket. Meggyalázzuk Istent, ha - anélkül, hogy ismernénk Őt - nagy buzgósággal munkálkodunk érte.

Urunk tanítását összefoglalva kiderül, hogy nekünk lehetetlen a tőle kívánt kapcsolatban élnünk vele, hacsak nem végzett bennünk természetfeletti munkát. Jézus Krisztus azt kívánja, hogy még zokon se vegye - elfojtva se legyen neheztelés tanítványa szívében, amikor zsarnokságba ütközik, vagy igazságtalanság éri. Nincs az a lelkesedés, amely megállhatna azokban a feszültségekben, amelyekbe Jézus Krisztus viszi vagy engedi bele a szolgáját.