Ha meg akarom vizsgálni, hogy melyik hatalom uralkodik rajtam, akkor mindenekelőtt azzal a kellemetlen ténnyel kell szembenéznem, hogy én magam vagyok felelős azért, hogy ki uralkodik rajtam. Ha önmagamnak vagyok rabszolgája, csak magamat hibáztathatom érte; akkor a múltban valamikor behódoltam önmagamnak. Hasonlóképpen ha Istennek engedelmeskedem, ezt azért teszem, mert megadtam magam neki.
Urunk erre azt feleli, hogy az átadás Őérte van, nem pedig azokért a dolgokért, amiket a tanítványok átadásukkal szereznek majd meg maguknak. Őrizkedj az olyan átadástól, amelyben számítás van: "Átadom magam Istennek, mert szeretnék szabadulni a bűntől, mert szeretnék szentté lenni." Mindez azt mutatja, hogy jól értettük meg Istent, de ez a szellemiség nem tartozik a keresztyénség tulajdonképpeni lényegéhez. Az átadás végképpen nem valamiért történik.
...minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. (2Pt 3,14)
Oszd meg kenyeredet az éhezővel..., és ne zárkózz el testvéred elől! (Ézs 58,7)
A második (parancs) ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Mk 12,31)
A 2-4. VERSBEN 18 gonoszság van felsorolva; ez a lista nagyon kevésben különbözik a Róma 1-ben lévő katalógustól. De amíg az utóbbi a pogányok fokozatos elkorcsosulását mutatja, az előbbi az álkeresztyénségét írja le, amely megtartja a vallásos formaságot; „megvan a kegyességnek látszata" náluk. A lista azzal kezdődik, hogy „magukat szeretők", és úgy végződik, hogy „nem istenszeretők". Önmagukat istenítik, Istent pedig megfosztják trónjától.
PÁLNAK a Timóteushoz írt második levele nagyon drága lesz számunkra, amikor eszünkbe jut, hogy ezek az apostol utolsó szavai, amelyek fel vannak jegyezve a Szentírásban. Pál első fogsága alatt beszélhetett arról, hogy kívánt „elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb" (Fil 1,23), de ennek a levélnek a végén ezt olvassuk: „Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott" (2Tim 4,6).
Dávid Abner halála után beismerte: "Én pedig ma erőtlen, noha felkent király vagyok; ezek pedig a Sérujának fiai hatalmasabbak nálamnál", 2Sám 3,39. Dávid Joábbal szembeni türelme uralkodásának egyik nagy hibája volt. Mi is ugyanígy, ha nem száműzzük azokat a dolgokat, amelyek régi természetünkhöz kötődnek, végül azok fognak uralkodni rajtunk, és szellemben gyengévé tesznek. Hogy milyen volt Joáb, a következőkben soroljuk fel.
Abner nyilvánvalóan rátermett és tehetséges férfi volt. Dávid úgy hivatkozott rá, mint bátor emberre, és halála után megjegyezte, hogy "nagy fejedelem esett ma el az Izráelben", 2Sám 3,38. Miért ment tehetsége veszendőbe?
Józsué, előkelő pozíciója ellenére sohasem volt önző vagy én-központú. Három példa elegendő arra, hogy olyan embert mutassunk be, akit nem rontott meg a hatalom, és mentes volt a személyes ambíciótól... (I) Az egész nemzetből ő volt az utolsó, aki megkapta örökségét, Józs 17,49-51. (II) Nem adományozott különleges tisztségeket vagy pozíciókat leszármazottainak; még a nevüket sem tudjuk, mert a megfelelő nemzetségtáblázat magával, Józsuéval fejeződik be, 1Krón 7,27.