Egészség
A sérültet bekötözöm, a gyengét erõsítem. (Ez 34,16)
Pál írja: Az Úr ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erõm erõtlenség által ér célhoz." (2Kor 12,9a)
A sérültet bekötözöm, a gyengét erõsítem. (Ez 34,16)
Pál írja: Az Úr ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erõm erõtlenség által ér célhoz." (2Kor 12,9a)
Áldott legyen Isten, mert elküldötte angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. (Dán 3,28a)
Mivel a bölcsek Istentõl kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. (Mt 2,12)
Uram! Köszönöm a mai ünnepet is. Kérlek, add, hogy elfogadjam ajándékodat, hogy értünk földre jöttél. Hadd tudjam ezt a csodát naponként is megélni. Adj erõt szeretni, adni, adj erõt elfogadni mástól. Töltse be napomat igazi szeretet. Ámen.
Jön a Seregek Urának napja minden kevély és magas ellen. (Ézs 2,12)
A világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. (1Jn 2,17)
Az egek hirdetik Isten dicsõségét, kezének munkájáról beszél a menny!
Ha Isten ront le valamit, nem építik fel, ha bezár valakit, nem engedik ki. (Jób 12,24)
Pál írja: Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. (1Kor 3,6-7)
Mennyei Atyám, teremtsd újjá szívemet, hogy örömmel engedelmeskedjék, és azt akarja, amit te!
1. Jelentése. - Az igazság jelentése: a kijelentett tényekkel való megegyezés, s magában foglalja az igazmondás, hűség, következetesség gondolatát is. Ha azt mondjuk, hogy Isten igaz, ezzel egyben utaltunk következetességére is, arra a tényre, hogy hű önmagához, olyannak jelentette ki magát, amilyen valójában, valamint mind Isten, mind kijelentése tökéletesen megbízható.
1. Jelentése. - Habár a szentséghez kapcsolódik, az igazságosság önálló attribútuma Istennek. Különállóságával a szentsége, jogosságával igazságossága függ össze. A törvény, az erkölcs és a jog rokon fogalmak. Önmagához való viszonyulásában Isten is igazságosság: azaz nincs olyan öntörvénye vagy maga alkotta törvénye, melyet természetével megszegne. Teremtményeivel való viszonyában is igazságos, cselekedetei semmiféle erkölcsi vagy egyéb törvénybe nem ütköznek.
P. Kende
Szeretném folytatni a sorozatot az Efézusi levélről. Elértünk a hatodik fejezethez. Schlingloff Sanyi már három éve beszél az Efézusi levélről (Eredményes Élet Találkozó), és az első fejezet közepén van. :-) Ez csak vicc, már a negyedik fejezetnél tart. :-) Nekem nem az a célom, hogy részletesen átvegyük a levelet, csak néhány dolgot kiemelünk.
Megkoronázod az évet javaiddal. (Zsolt 65,12)
Isten nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevõtök volt, a mennybõl esõt adott nektek és termést hozó idõket; bõven adott nektek eledelt és szívbéli örömet. (ApCsel 14,17)
Elhoztad nekünk a világosságot, Urunk. Adj erõt látni benne!
Wilson úr és Thayer úr, mindkettő nagybeteg, ugyanabban a kis kórházi szobában feküdt. A szoba akkora volt, hogy éppen csak elfértek benne - két ágy, két éjjeli szekrény, egy ajtó, ami a folyosóra nyílt, és egy ablak a külvilág felé.
Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedrõl, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! (1Móz 12,1)
Ábrahámnak ígéret által ajándékozta Isten az örökséget. (Gal 3,18)
Kérünk, Mester, te tégy minket igazzá!